Rózsafüzért viselt, kitiltották az iskolából a 12 éves diákot

Rózsafüzérrel a nyakában ment iskolába egy 12 éves amerikai diák, osztályfőnöke azonban addig nem engedte be a terembe, amíg le nem vette a láncot – számolt be a Huffington Post.

  • Eduline
Tilos rózsafüzért viselni a nebraskai iskolákban

A nebraskai körzet összes iskolájában tilos rózsafüzért viselni - azután döntött így az intézmény igazgatója, hogy a rendőrség jelezte, több helyi gengszterbanda tagjai is hasonló láncot viselnek.

A 12 éves Elizabeth Cary sem járhat iskolába rózsafüzérrel a nyakában, amint belép az épületbe, le kell vennie - írja a 

Huffington Post

. A diák szülei felháborodtak, nem értik, a tanulók miért nem fejezhetik ki szabadon vallási meggyőződésüket.

Az omahai katolikus érsek, Joseph Taphorn elítéli az új szabályt. „A keresztényeknek nem kellene feladni hitük szimbólumait csak azért, mert mások visszaélnek velük” – mondta. Az amerikai polgárjogi unió is is ellenzi a rózsafüzér betiltását, szerintük ez sérti a vallás- és véleménynyilvánítási szabadságot.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.