Vandálkassza: minden diák ötezer forintot fizet a középiskolának

Minden diáknak évi ötezer forintot kell befizetni kaucióként az idei tanév kezdetén az újszászi középiskolának abba a "vandálkasszának" elnevezett pénzalapjába, amelyből az évközben általuk elkövetett rongálások, károkozások helyreállítási költségeit fogják fedezni - mondta el a helyi oktatási intézmény vezetője.

  • Eduline

Az iskola vezetése megelégelte, hogy évente félmillió forintra rúgó kárt okoznak a magukról megfeledkezett és tettüket jó heccnek tartó tanulók az intézményben, amelyet ráadásul a közelmúltban több mint 400 millió forintos támogatásból szinte teljesen felújítottak - indokolta a döntést Rózsa György igazgató.

Mint hozzátette, az elmúlt tanévben letört csaptelepek, betört lámpák, beszakadt ajtók, letépett feliratok tanúskodtak a vandalizmus nyomairól, amelynek most mindenképpen véget akarnak vetni.

Sorbanállás. Aki nem rongál, annak visszaadják a pénzét
MTI / Koszticsák Szilárd

Az igazgató tájékoztatása szerint azok a gyerekek, akik a tanévben nem követnek el semmilyen rongálást, visszakapják a teljes összeget. A nevesíthető károkozók pénzéből levonják a javítással járó kiadásokat, ha viszont a diákok közül senki sem vállalja magára a vandál cselekedetet, mindenki beszáll a helyreállításba.

Rózsa György megjegyezte: náluk már gyakorlat, hogy amikor széket, asztalt vagy ajtót akarnak vásárolni, mindig kérnek egy mintadarabot; ezt a diákoknak adják, hogy próbálják meg szétverni, és amelyik egyben marad, abból rendelnek. A iskolavezetés által kért kauciót a középiskola félezer tanulójának kilencven százaléka már befizette, tíz százalékuk kért halasztást vagy részletfizetést.

Mire szedhet, mire nem szedhet pénzt az iskola? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.