Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A könyvekkel kapcsolatos tervezett változások jelentősen növelik a kormány beavatkozási lehetőségét, és felszámolja a tankönyvpiacot. Az állami központosítás nem feltétlenül használ a minőségnek és a szakmai fejlődésnek vagy az esélyegyenlőségnek, viszont monopóliumok kialakulásához és jelentős adminisztrációhoz vezet” – áll a Népiskola blog legfrissebb bejegyzésében.
„A tankönyvek számának kormányzati korlátozásának többféle következménye lehet. Az első politikai. Nem véletlen, hogy Magyarországon a tankönyvek ellenőrzése olyan időszakokban (Gömbös-kormány, Rákosi-korszak) erősödött, amikor fontossá vált, hogy a tankönyvek határozott ideológiai álláspontot képviseljenek például Trianon vagy a 18-19-es forradalmak kapcsán, elég matematikapélda szóljon a termelőszövetkezetek szántási eredményeiről és a munkaversenyről, vagy éppen kellően hangsúlyos legyen a szovjet tudósok munkássága” – a bejegyzés folytatását a
olvashatod el.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.