Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Feltűnően sok a 15-16 év körüli kapucnis, sálat vagy maszkot viselő gyerek a szigetországbeli fosztogatásokról készült videókon és képeken. A brit médiában most arról folyik a vita, hogy kik ezek a gyerekek, mit keresnek az utcán és ami a legfontosabb: hol vannak a szüleik.
Persze nem állítja senki, hogy csak a fiatalok fosztogatnak, de az első napok tiltakozásait leszámítva már ők lehetnek többségben az utcákon. A képek, videók alapján csoportokban támadják meg a jellemzően márkás ruhákat, elektronikai berendezéseket áruló boltokat, és rohannak haza a zsákmánnyal.
A szigetországban egyébként
a nyári szünet mindössze két hete kezdődött
, sokan szerint az unatkozó, többségében az "utcán nyaraló" diákok miatt tudtak a zavargások ilyen gyorsan terjedni.
, a brit iskolaigazgatókat tömörítő szervezet vezetője ennek kapcsán keményen fogalmazott egy, a
, szerinte ugyanis itt az ideje, hogy a brit társadalom szembenézzen a kiábrándító valósággal és hibás döntéseik következményeivel, ami a fiatalok elmúlt napokban nyújtott "teljesítményéhez" vezetett.
Lightmann szerint a társadalom és a családok teljes csődje, ami történik, "a rossz nevelés, a fogyasztói és celebkultúra mérgező keveréke az oka annak, hogy az utcán fosztogatók úgy érzik, bármit következmények nélkül megengedhetnek maguknak". Az iskolák szerinte - nem meglepő módon - nem okolhatóak a kialakult helyzetért, ők mindent megtettek, amit tudtak, de a szülői nevelést nem tudják pótolni.

Más szakemberek inkább a rossz gazdasági körülményeket, a munkanélküliséget és a fiatalok kilátástalan helyzetét tartják felelősnek a kialakult helyzetért.
Közéjük tartozik Camila Batmanghelidjh, a
alapítója, aki évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel, és állítja, az utcai zavargások bizonyos tekintetben várhatóak voltak, hiszen tömegével vannak képzetlen, az oktatási rendszerből kihullott fiatalok, akik képtelenek elhelyezkedni a munkerőpiacon, nincs jövőképük és teljesen reménytelennek érzik a helyzetüket. Na és persze rendkívül dühösek is.

Velük szemben James Treadwell, a Leicesteri Egyetem kriminológiusa szerint mellébeszélés a rossz gazdasági körülményeket vagy morális problémákat okolni az utcai zavargásokért.
Szerinte - és ezzel egyre többen értenek egyet hazájában - jól szervezett, csoportokban támadó fosztogatókról van szó, akiknek egyetlen célja, hogy megszerezzék azokat a fogyasztási cikkeket, legyen szó mobiltelefonról vagy új edzőcipőről, amiket amúgy nem engedhetnének meg maguknak. Mint mondja, kár itt bármiféle komolyabb motivációt keresni, "egyszerűen arról van szó, hogy egy új edzőcipő mindennél fontosabb számukra, hiszen a sikert ebben a közegben a birtokolt mobiltelefon vagy dzseki jelenti".
| Egy szerda reggeli interjúban Michael Gove oktatási miniszter úgy fogalmazott, hogy bár korai lenne még konkrét okokat megnevezni, amelyek a zavargásokhoz vezettek, az már biztos, hogy szeptember elejétől sokkal keményebben fognak fellépni az iskolákban a fegyelmezési problémákkal kapcsolatban, legyen szó az agresszió bármilyen formájáról. "Úgy gondolom az utóbbi időben felborult az egyensúly. Azokat a fiatalokat védtük meg, akik mindig a jogaikra hivatkoztak, de a kötelességeikről rendszeresen elfeledkeztek" - mondta. |
eduline
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.