"Botrányos" iskolai szabály ellen tiltakoznak a szülők: tilos a naptej?

Csúnyán megégett a bőre egy tízéves brit diáknak, akinek nem engedték meg tanárai, hogy szünetben bekenje magát napvédő krémmel. Az általános iskola házirendje ugyanis tiltja a testápolók, krémek és más kozmetikumok használatát.

  • Eduline

Aimee Brown bőre sportolás közben égett le. Bár többször jelezte a pedagógusoknak, hogy világos és érzékeny bőre miatt muszáj napvédő krémet használnia, nem engedték meg neki, hogy elővegye a tubust – írja a

The Sun

című brit bulvárlap.

A tízéves diák szülei azonnal panaszt tettek az intézmény igazgatójánál, majd az egyik napilap szerkesztőségéhez fordultak. „Folyamatosan arról lehet hallani, hogy egyre több embert érint a bőrrák, méghozzá egyre fiatalabb korban betegednek meg. Erre jön ez az őrült szabály” – nyilatkozta a lány édesapja.

Az iskola igazgatója azt állítja, ők nem azt tiltották meg, hogy a diákok naptejet használjanak, csupán arra kérték meg őket, hogy még azelőtt kenjék be magukat, hogy beérnének az intézménybe. „Nincs kapacitásunk arra, hogy kétszáz gyerek bőrét napvédővel ápoljuk” – érvelt.

A világ legfurcsább iskolai szabályairól itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.