Oktatási biztos: öt-hat településen "okozhat gondot" az iskolák egyházi átadása

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem tűnik tömeges jelenségnek, hogy egy-egy település az egyetlen oktatási intézményét adja át valamelyik egyháznak - mondta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa kedden. A biztos kiemelte: nem ellenzi az átadásokat, de körültekintően szeretné megvizsgálni ezeket az eljárásokat.

  • Eduline
Több tucat iskola kerülhet szeptembertől egyházi irányítás alá, legalább 30 településen döntöttek úgy, hogy tárgyalásba kezdenek a történelmi egyházakkal. Számos iskola és óvoda sorsa már eldőlt -  június elején derül ki, pontosan hány intézmény fenntartói jogáról mondanak le az önkormányzatok. Összefoglalónkat és az iskolák listáját itt találod.

Az utóbbi időben számos megkeresés érkezett a biztosi hivatalhoz, hogy a települések egyházaknak szeretnék átadni oktatási intézményüket. Ez új jelenség - emelte ki Aáry-Tamás Lajos, utalva az új jogi szabályozásra. Hozzátette: át kellett tekinteni, hogy ez nem sért-e alkotmányos jogokat. Megállapították, hogy azokon a településeken, ahol több intézményt tartanak fenn, ott valamelyik iskola átadása az egyháznak - különösen akkor, ha az alternatíva a bezárás lenne - érdeket sérthet, de jogot nem, feltéve, hogy az eljárási szabályokat betartják.

Kétségtelen, sok szülő érezheti, hogy jó volt abba az adott intézménybe járatni a gyermeket, de a jogszabályok ettől még nem sérülnek - mutatott rá. "Nem vagyok biztos benne ugyanakkor, hogy ugyanez a helyzet azokon a településeken, ahol csak egy iskola van" - fogalmazott a biztos, aki szerint ilyenkor az önkormányzat nem tudja biztosítani a világnézetileg semleges állami oktatást, és ez akár gondot okozhat.

Aáry-Tamás Lajos azt mondta, az idei tanévre a határidők az átadással kapcsolatban lejártak, de a következő tanévre érdemes felkészülni az ilyen helyzetekre. Nem az átadás ellen vagyok, ezt a jogi szabályozás egyértelműen lehetővé teszi, de körültekintően szeretném megnézni, hogy minden esetben rendben van-e az átadás - fogalmazott az oktatási jogok biztosa.

Megjegyezte: nem fognak minden polgármestert megkérdezni, a meglévő átadásokat dolgozzák fel. Azt látni, hogy elég kevés, mindössze öt-hat olyan ügy van, ahol a település az egyetlen iskoláját adta volna át. Ezek között van olyan is, ahol már vissza is lépett az egyház, így nem valósul meg az átadás. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem tűnik tömeges jelenségnek, hogy egy település az egyetlen oktatási intézményét adja át valamelyik egyháznak.

A Magyar Nemzet kedden arról az értesülésről számolt be, hogy

átfogó vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa az egyiskolás települések oktatási intézményeinek egyházi fenntartásba kerülése miatt

. A lap emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés tavalyi törvénymódosítása megkönnyítette, hogy az anyagilag nehéz helyzetbe került önkormányzatok egyházi fenntartásba adják iskoláikat.

MTI

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.