Saját tanítványait csábította el egy 27 éves tanárnő

Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a texasi tanárnő, aki több tanítványával is szexuális viszonyt folytatott. A háromgyermekes családanya csak 125 ezer dolláros, vagyis körülbelül 25 millió forintos óvadék ellenében szabadulhat az előzetes letartóztatásból.

  • Eduline

A 27 éves Brittni Nicole Colleps egy texasi iskolában tanított angolt, emellett a női kosárlabdacsapat edzője volt, amíg le nem tartóztatták. A rendőrség szerint a pedagógus összesen öt diákkal feküdt le, és bár mindegyik fiú elmúlt már 18 éves, komoly büntetést szabhat ki a bíróság, az állam törvényei ugyanis életkortól függetlenül tiltja a tanár-diák szexuális kapcsolatot – írja a Daily Mail.

Az egyik 19 éves diák jelentette fel a tanárnőt a rendőrségen, az együttlétekről bizonyítékkal, mobiltelefonos felvételekkel is rendelkezik. Colleps azzal indokolta tettét, hogy férje hosszú ideje külföldön szolgál katonaként – ha a csalás ki tudja fizetni a 125 ezer dolláros óvadékot, a pedagógus szabadlábon védekezhet.

eduline

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.