Szenzációs rákgyógyítási módszerrel rukkolt elő két középiskolás

Két kaliforniai diák nyerte az idei Intel International Science and Engineering Fair pénteki döntőjét, amely a világ legrangosabb középiskolai tudományos versenye. Matthew Feddersen és Blake Marggraff a rákos megbetegedések egy új, hatékony és kevésbé költséges gyógymódját fejlesztették ki.

  • Eduline

A lafayette-i diákok gyógymódjának lényege, hogy a tumor közelébe helyezett ón részecskékkel a sugárkezelés sokkal hatékonyabbá és pontosabbá válik, másodlagos helyi sugárzás előidézésével. Ezzel a kutatással a csapat nyerte a 75 000 dollár értékű, az Intel társalapítójáról elnevezett Gordon E. Moore-díjat. Egy magyar diák is különleges rákszűrési módszert dolgozott ki - Molnár Anna sikereiről bővebben itt olvashatsz.

A szintén amerikai Taylor Wilson nyerte az Intel Alapítvány egyik 50 000 dollár értékű Ifjú Tudós Díját. A nevadai tanuló kutatása a nukleáris terrorizmus elhárításához kapcsolódik. Olyan új technológián kísérletezett, amely környezetbarát módon és költséghatékonyan segít akár egy kis mennyiségű nukleáris anyag detektálásában. Ezzel az új rendszerrel egyszerűen monitorozhatóak a különböző áruszállító konténerek.

Az Intel Alapítvány másik, szintén 50 000 dollár értékű Ifjú Tudós díját egy thaiföldi csapat vihette haza. A középiskolás diákok átütő kutatást vittek véghez olyan bio-polimerek kikísérletezésével, amely új dimenziókat nyithat az élelmiszerek csomagolásánál. Ez a hatékony öko-csomagolás, amelynek alapanyagát halpikkelyből nyerték, csökkentheti a petróleum alapú csomagoló termékek használatát.

Idén több mint 1500 diák érkezett a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos megmérettetésre, amely a Society for Science and Public programja. 65 országból utaztak Los Angelesbe a versenyzők, akik előzetesen az egyes országok társ versenyein értek el kiváló eredményeket. Idén először érkeztek versenyzők Franciaországból, Tunéziából, az Egyesült Arab Emirátusokból és Makaó területéről.

A fődíjasok mellett több mint 400 döntős részesült jutalomban munkájáért. A 17 kategória győztesei egyenként 5000 dollárt nyertek, valamint az Intel Alapítvány 1000 dolláros ösztöndíjat is adott a legjobb ifjú kutatók iskoláinak.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.