Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pokorni Zoltán szerint a jövőben az államnak kellene fizetnie a pedagógusokat, míg a közoktatási intézményeket továbbra is az önkormányzatok tartanák fenn; az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke erről kedden Egerben, az Agria Universitas Egyesület zártkörű fórumát megelőzően beszélt újságíróknak.
A fideszes politikus szerint mindez lehetővé tenné a pedagóguséletpálya-modell bevezetését. Pokorni Zoltán úgy vélekedett: a nemzetközi felmérések szerint az oktatás minőségét leginkább az befolyásolja, ha jól kereső, felkészült pedagógusok tanítják a gyerekeket. Ezzel együtt le kell számolni azzal a mítosszal, hogy a kisebb csoportlétszámok eleve javítják az oktatás színvonalát. Vagyis, inkább legyen kevesebb pedagógus, de magasabb jövedelemmel - magyarázta.
Ehhez azonban - szerinte - szemléletváltás szükséges: hozzá kell nyúlni a tantervekhez és a tanításcentrikus helyett olyan oktatás bevezetése szükséges, amely tanulni tanítja meg a gyerekeket. Közlése szerint az elmúlt 7-8 hónapban folytatott vita eredményeként egyetértés született a tekintetben, hogy a jövőben a kisgyermekkori fejlesztésre, vagyis a bölcsődére, az óvodára és az alsó tagozatra kell koncentrálni az erőforrásokat.
Ugyancsak konszenzus látszik kialakulni arról, hogy a felzárkóztató osztályok több hátránnyal járnak, mint amennyi előny remélhető tőlük, ugyanis "konzerválják a gyerekek lemaradását és stigmatizálják őket".
Pokorni Zoltán, az első Orbán-kormány oktatási minisztere arról is szólt, hogy nem tartja szerencsésnek a tankötelezettség korhatárának 15 évre történő leszállítását.
Kérdésre válaszolva közölte: nem látott olyan koncepciót, amely felére csökkentené az egyetemek számát és csupán négy főiskola önálló működése maradhatna meg. Az erről szóló hírekről ő is csak a sajtóból értesült - mondta a fideszes politikus.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.