Elérhetetlenné vált a bezárásra ítélt Janikovszky iskola honlapja

Több napja elérhetetlen a bezárásra ítélt VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium honlapja, amelyen korábban közzétették a szülők, diákok és tanárok hétfői demonstrációjára szóló meghívást - mondta az eduline-nak Lugosi András, a szülői szervezet elnökségi tagja.

  • Eduline

Az erzsébetvárosi iskola hétfő 16 órára szervez tüntetést az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal elé. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az általános iskolai beiratkozási időszak után, alig egy hete döntött úgy a VII. kerületi önkormányzat, hogy szeptembertől megszünteti a Janikovszky iskolát, a diákokat a Hernád utcai Baross Gábor Általános Iskolába helyezik át. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az iskola bezárása ellen tiltakozók Facebook-oldala elérhető

Az áthelyezés, összevonás tervét ellenzik a szülők. Véleményük szerint a másik intézményben az oktatás színvonala jóval alacsonyabb, mint a Janikovszkyban. A két iskola népszerűsége közti eltérést az idei felvételi adatok is jól mutatják: szeptemberben ötvenkét diák kezdte volna meg tanulmányait az iskola első évfolyamán, míg a Barossba összesen tizenhárman jelentkeztek. Ráadásul az épület kapacitása sem megfelelő a tanulók átvételéhez. Az intézmény jelenleg átépítés alatt álló szárnyában – amelyben a Janikovszky osztályait helyeznék el – 350 tanuló fér el, pedig az összevonás után ennél többen költöznének át az épületbe, az iskolába jelenleg 465 diák jár.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.