"Lelki ronccsá kínozták" Vilmos herceg menyasszonyát

A lelki terror legválogatottabb módszereivel üldözték el egykori iskolájából kegyetlen diáktársai Kate Middletont, Vilmos brit trónörökös későbbi menyasszonyát, aki egy hamarosan megjelenő könyv szerint "érzelmi roncsként" távozott az egyébként igen előkelő tanintézetből.

  • Eduline
AP

A "Kate" című könyvből, amely Vilmos és kedvese április 29-én esedékes esküvője után néhány nappal kerül a boltokba, a News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap idézett előzetes részleteket.

Ezekből kiderül, hogy amikor a 13 éves Kate 1995-ben a Downe House nevű, évente csaknem 29 ezer font, vagyis kilencmillió forint tandíjat felszámoló bentlakásos magániskolába került, azonnal megszerveződött ellene egy lánybanda, amely "igen-igen durva" lelki kínzásoknak tette ki.

Nem csupán olyasmikről volt szó, hogy kiütik a kezéből tankönyveit, vagy visszazavarják az ebédlői sor végére. Ennél jóval keményebb terrornak vetették alá; visszatérő "tréfájuk" volt például, hogy ürülékkel kenték össze ágyát a kollégium hálótermében.

Kate barátnői a könyv szerzőjének, Sean Smithnek elmondták: a banda "túl tökéletesnek" találta a magas, jó modorú új jövevényt. Ezért szálltak rá, és végül "lelki ronccsá kínozták". A szülők - miután Kate könnyek között beszámolt nekik az átéltekről - még az első tanév közben kivették lányukat a Downe House-ból, és átíratták egy másik híres - és szintén igen drága - angol iskolába, a Marlborough College-ba, ahol nagyon kedvesen fogadták "a csontsovány, sápadt, önbizalmát vesztett" Kate-et.

A News of the World szerint a diákkori megpróbáltatások magyarázzák, hogy a trónörökös menyasszonya az esküvői vendégektől - ajándék helyett - inkább adományokat kért az általa támogatott egyik jótékonysági szervezetnek, a Beatbullyingnak, amely az iskolai diákterror felszámolásáért küzd.

A "bullying" a diáktársakat és a tanárokat rettegésben tartó iskolai diákklikkek megfélemlítő, megalázó célú, gyakran fizikai erőszakig fajuló hadjáratának megjelölése az angol nyelvben. A jelenség Nagy-Britanniában hosszú ideje országos probléma, amely az internetes közösségi oldalak megjelenésével csak fokozódott. A brit sajtóban gyarapodnak a beszámolók olyan tizenévesekről, akiket az osztályteremben átélt, és a tanítás után e közösségi oldalakon folytatódó üldöztetés öngyilkosságba kergetett. Decemberben egy 12 éves brit általános iskolás vetett véget az életének: Bradley Wisemant osztálytársai állítólag hónapokon keresztül zaklatták választékos szóhasználata és jólneveltsége miatt. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.