A temetőben akasztotta fel magát egy 14 éves általános iskolás

Osztálytársai kiközösítették és csúfolták, ezért akasztotta fel magát egy 14 éves diák a pannonhalmi temetőben.

  • Eduline

A Blikk információ szerint az általános iskolás lánynak komoly iskolai problémái voltak: osztálytársai kiközösítették, azzal vádolták meg, hogy ellopott egy pulóvert. Az igazgatóhoz kellett volna mennie, de hétfőn nem az iskolába, hanem a pannonhalmi temetőbe ment, ahol egy gurtnival felakasztotta magát.

A 14 éves lány a győri Öveges Kálmán Gyakorló Iskolába járt, szülei azonban nem tudták, hogy ekkora a baj. A nyolcadik osztályos diák búcsúüzenetet is hagyott, majd kedd délután véget vetett életének.

Február közepén egy kecskeméti diák lett öngyilkos - a Bolyai János Gimnázium diákja január 20-án tűnt el, holttestét Nyársapát külterületén találták meg. A rendőrség szerint a tizenhat éves fiú valószínűleg felmászott egy magasfeszültségű oszlopra, ott érhette halálos áramütés.

A tanulmányi ösztöndíjas gimnazista nevelőapja szerint osztálytársai bánthatták és csúfolhatták őt, ezért vetett véget az életének. A fiú számítógépén ugyanis olyan bejegyzéseket találtak, amelyek arra utalnak, hogy folyamatosan támadták őt az iskolában -

az esetről bővebben itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.