Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Négyszázhét diák pályázata közül nyolcvanhatot talált kiemelkedőnek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium: ennyi diák kaphatja meg idén tavasszal a „Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója” díjat.
2010 december 17-én írták ki a pályázatot, amelyre azok a diákok jelentkezhettek, akik eredményesen szerepeltek hazai és nemzetközi versenyeken, emellett iskolai teljesítményük is kiemelkedő. A cím elnyerésére azoknak volt esélyük, akik a 2009/2010-es tanévben a III., IV., korcsoportban 4,80 vagy annál magasabb; az V., VI. korcsoportban 4,70 vagy annál magasabb; a VII. korcsoportban 4,00 vagy annál magasabb tanulmányi átlagot értek el, 2009. szeptember 1. és 2010. augusztus 31. között hazai és nemzetközi versenyen eredményesen szerepeltek.
Összesen öt korcsoportban hirdettek győztest: az általános iskolások és középiskolások mellett főiskolások és egyetemisták is pályázhattak a "Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója 2011" díjra.
A díjazottak névsorát itt találod.
Korcsoportok:III. korcsoport: 1998-1999-ben születettek IV. korcsoport: 1996-1997-ben születettekV. korcsoport: 1994-1995-ben születettekVI. korcsoport: 1991-1992-1993-ban születettek (kivételt jelent az atlétika sportág, ahol 1992-1993-ban születettek)VII. korcsoport: 2009/2010-es tanévben felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói. |
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.