Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől nem lesz tanítás a Győr-Moson-Sopron megyei Püski általános iskolájában – így döntött a helyi képviselő-testület.
Az alig több mint 650 lakosú Püski általános iskolája eddig is csupán három évfolyamos volt, a negyedik osztályos diákok már a szomszédos települések oktatási intézményeibe jártak, írja a kisalföld.hu.
Jövő szeptembertől teljesen megszűnik az oktatás, az iskola megmentéséhez ugyanis legalább tízmillió forintra lenne szükség. Makai Jenő polgármester a hírportálnak úgy nyilatkozott, az iskolabezárás sem oldja meg a település anyagi problémáit, így további takarékossági intézkedéseket terveznek.
Püski a Mosonmagyaróvártól négy kilométerre lévő Halászival kötött szerződést, az ottani iskolába járó diákok buszbérletét továbbra is az önkormányzat fizeti.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.