Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A menzastop által érintett tizennyolc középiskola közül háromban nem sikerült megoldást találni arra, miként juthatnak meleg ebédhez a diákok.
A ráckevei Ady Endre Gimnáziumban otthonról hozott hidegélelemmel oldották meg a helyzetet – mondta Molnár László igazgató. Az iskola kért már árajánlatokat az étkeztetésre, ez azonban drága megoldás lenne, de az is problémát jelent, hogy nem tudják megmelegíteni az ételt és evőeszközök sincsenek, mert a konyha zárva van – tette hozzá az intézmény vezetője. A csaknem kétszáz menzán étkező tanuló meleg ételt csak egy másfél kilométerre lévő iskolában kaphatna, oda viszont el kellene kísérni őket. "Pillanatnyilag tanácstalanok vagyunk" – fogalmazott az igazgató.
Szentendrén, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban hétfőn mintegy százharminc tanuló számára készítettek szendvicset az iskola dolgozói, a költségeket részben a gimnázium alapítványa fedezi – közölte Kónya Noémi igazgatóhelyettes, hozzátéve, hogy várhatóan kedden is így hidalják át a nehézségeket.

A monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola mintegy ötszáz közétkeztetéses diákja szülői uzsonnacsomagokkal érkezett – mondta Megyeri István igazgató. Tájékoztatása szerint a szülők igyekeznek alkalmazkodni a helyzethez, és egyelőre türelmesen várják a megoldást.
Kérfalusi Attila, a HunGast Kft. ügyvezetője hétfő délelőtt az MTI-nek elmondta: mivel a folyamatos egyeztetések ellenére sem kaptak eddig garanciát arra, hogy pár napon belül hozzájutnak a januári étkeztetés ellenértékéül szolgáló 154 millió forinthoz, egyelőre zárva tartják az érintett konyhákat, vagyis hétfőn sem főznek 18 közoktatási intézményben.
A cégvezető hozzátette: tudomása van arról, hogy a megyeháza komoly erőfeszítéseket tesz az összeg előteremtésére, így remélhetőleg a legkésőbb kedden vagy szerdán megkaphatja a HunGast a mácius 2-ai határidővel lejárt 154 milliós számlája ellenértékét. A megyeháza szóvivője, Ambrus András az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az átmeneti, eseti alapon megrendelt szolgáltatásoknak köszönhetően a 18 érintett intézményből 15-ben teljes körűen megoldott a melegétkeztetés.
A sajtófőnök utalt arra: a megyei önkormányzattal szerződött HunGast Kft. múlt csütörtökön felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat. A felfüggesztés nem teljes körű, az 18 intézményt - a 3738 tanulóból 2872 diákot - érint; 866 tanuló és a szociális otthonokban ellátottak számára a szolgáltató továbbra is biztosítja az ellátást.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.