Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Vasárnap tárgyal a kiskunfélegyházi képviselő-testület Abonyi Henrik iskolaigazgató és alpolgármester Facebook-botrányáról: a pedagógus trágár jelzőkkel illette diákjait a közösségi oldalon.

A kis-kunsag.hu értesülései szerint az MSZP, a Jobbik és a Civil Mozgalom kiskunfélegyházi frakciója kezdeményezett rendkívüli ülést: azt javasolták, hogy hozzanak létre ad-hoc bizottságot az eset kivizsgálására. Faludi Tamás polgármester korábban nem terjesztette szavazásra az alpolgármester lemondatását. Csütörtökön, a kiskunmajsai képviselő-testület soros ülésén Abonyi Henrik bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Facebook-profiljának feltörése miatt.
A Facebook-botrányról bővebben itt olvashatsz.
„Igaz, hogy jó kapcsolatot ápolok a diákjaimmal, de ezeket a bejegyzéseket nem én írtam. Feltörték az adatlapomat. A MyVipről korábban már töröltem magamat ugyanezért” – nyilatkozta korábban a Blikknek az alpolgármester, aki a Darvas József Általános Iskola vezetése mellett a helyi Dózsa György Gimnáziumban is dolgozik óraadó tanárként.
Mint mondta, feljelentést nem tette az adatlap miatt, de a bejegyzéseket azonnal törölte. "Úgy tűnik, ez nem volt elég, valaki előbb lementette azokat" – magyarázta Abonyi, aki elismerte, hogy közvetlen a stílusa, de következetes pedagógusnak tartja magát, az ügy mögött politikai támadást sejt.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.