Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Három általános iskolás diákot gyógyszermérgezés gyanújával vittek kórházba a mentők Nyírmihálydiból szerdán - közölte az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének igazgatója.
A három tizenéves tanulóhoz a háziorvos hívott mentőt, a fiatalok enyhe mérgezéses tünetekkel kerültek kórházba. A diákok egy stresszoldó gyógyszert szedtek be, attól lettek rosszul - mondta Pápai György.
Múlt héten pécsi diákok lettek rosszul görcsoldó gyógyszertől, a tablettákat egyik osztálytársuktól kapták. A tizenkét éves fiú édesapjától vette el a szert, amelytől néhány órán belül mindannyian rosszul lettek – írta a pécsma.hu hírportál. A diákokat azonnal kórházba szállították, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított, többek között vizsgálják az apa felelősségét is.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.