Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A diákok háromnegyede adott már csúszópénzt tanárnak, a korrupció fogalmával azonban a legtöbb romániai középiskolás nincs tisztában – írja a Manna.ro.

A Fiatalok a korrupció ellen elnevezésű kutatásban 16 és 26 év közötti, bukaresti, kolozsvári, temesvári, buzăui és focşani diákokat kérdeztek meg arról, szerintük mit jelent a korrupció: a felmérésben részt vevő 1300 középiskolás és egyetemista 24 százaléka szerint a korrupció a kenőpénz és a megvesztegetés szinonimája, 11 százalékuk szerint pedig azt jelenti, hogy valami „rossz, ártalmas, erkölcstelen”.
A megkérdezett diákok 61 százaléka vásárolt már ajándékot tanárainak azért, hogy elnyerje jóindulatukat – 19 százalékuk pedig már közúti rendőrnek is adott csúszópénzt.
A kutatás aktuális kérdést boncolgatott: nemrég ítéltek több mint két év börtönre két kolozsvári iskolaigazgatót csalás miatt. A két pedagógus 2010 tavaszán különböző összegekért cserébe megígérték a diákoknak, hogy átengedik őket az érettségin - függetlenül a teljesítményüktől.
A romániai érettségibotrányről itt olvashatsz.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.