Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől újra lesz tanítás a fülöpházi általános iskolában. A következő tanévben már a Herpay László Református Általános Iskola nevet viselő intézmény három éve az alacsony diáklétszám miatt szűnt meg.
Császár Cirill, az általános iskola igazgatója szerint az oktatásban kiemelt szerepet kapnak majd az idegen nyelvek, valamint a környezetismeret, de a diákok a tankonyhákban és a tanműhelyekben a tájegységre jellemző ételek és használati tárgyak elkészítésével is megismerkedhetnek - adta hírül a Kecskeméti TV.
Fülöpháza önkormányzata egyedül nem tudja fenntartani az intézményt, ezért a képviselők arra kérték a református egyházat, hogy vállalja magára a működtetés költségeit.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.