Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt követeli a törvényalkotóktól, hogy március végéig hosszabbítsák meg a közoktatási és a pedagógus-életpályamodellről szóló törvények koncepciójának szakmai vitáját - közölte Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mendrey László hozzátette: ezt a követelést az is alátámasztja, hogy kiderült, a parlament tavaszi időszakában nem tervezik megvitatni a két törvény tervezetét. Oktatási államtitkársági forrásra hivatkozva a szakszervezeti vezető elmondta: februárban ugyan az elképzelések szerint a kormány elé terjeszti az államtitkárság a koncepciókat, de a kormányzat csak az őszi parlamenti ülésszakon kíván azokról tárgyalni.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár múlt heti sajtótájékoztatóján közölte: a tárca szándéka a közoktatási és a pedagógus-életpályamodellről szóló törvénytervezet mihamarabbi benyújtása. Megfogalmazása szerint az európai uniós soros elnökség oly mértékben leterheli a kormányt, hogy az úgy döntött: csak azokat a jogszabályokat veszi fel tavasszal kötelező jogalkotási tervébe, amelyeket mindenekfelett meg akar alkotni. Ugyanakkor akár kétszer annyi törvényjavaslatot is be lehet nyújtani - fűzte hozzá akkor az államtitkár.
Mendrey László szerint emiatt semmi akadálya nem lehet annak, hogy a társadalmi vitát meghosszabbítsák. Mint mondta, nem kizárt, hogy ezt presztízsveszteségként éli meg a kisebbik kormányzópárt, de nagyobb presztízsveszteség lenne, ha a majdani törvényeket néhány éven belül módosítani kellene.
A PDSZ elnöke rámutatott arra, hogy ha a parlament ősszel elfogadja a törvényeket, akkor azok a legkorábban 2012 őszén léphetnek életbe. Úgy fogalmazott: a két törvény csúszása semmiképpen sem jó jel, mert ez azt jelenti, hogy a törvényalkotásban a közoktatás ügye háttérbe szorul.
Közlése szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium december 3-án tette közzé a közoktatásról és a pedagógus-életpályamodellről szóló törvények koncepcióját, és december végéig kaptak lehetőséget azok véleményezésére. A PDSZ már akkor jelezte: ez a néhány hét nagyon kevés arra, hogy széles körű szakmai vita alakuljon ki.
A PDSZ szervezett egy országos szakmai fórumot a koncepciókról, és vezetése is foglalkozott a két koncepció részleteivel. Véleményük összegzését a határidő lejárta előtt elküldték a minisztériumba - tette hozzá Mendrey László.
A szakszervezet egyebek mellett "alapos átgondolásra" ajánlja azt, hogy a tankönyveket minden tanuló térítésmentesen megkapja, s hogy a 6 és 8 osztályos gimnáziumok fokozott terheket rójanak a diákokra (ilyennek tartják például a legalább három idegen nyelv tanulását). Azt azonban támogatják, hogy a tehetséggondozásra és a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolására egyforma hangsúlyt fektessen a kormányzat.
A múlt év végén megszavazott sztrájktörvénnyel kapcsolatban a PDSZ elnöke kiemelte: senki sem vitatja el a parlamenti képviselők azon jogát, hogy önálló képviselői indítványként törvényjavaslatokat nyújtsanak be, ám ezt a törvényt előzetesen véleményezniük kellett volna a szakszervezeteknek.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.