Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bíróság elé kell állnia annak a 17 éves amerikai diáknak, aki több iskolatársát megerőszakolta és fizikailag bántalmazta. Matthew Lovrine letartóztatása előtt állítólag azzal kérkedett barátainak, hogy tizenöt-tizenhat éves lányokat sebesített meg borotvapengével.

A középiskolást a wisconsini Horlick High School épületében tartóztatták le, 119,500 dolláros óvadék ellenében helyezhetik szabadlábra. A rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy Lovrine egyik iskolatársa bevallotta, tizenöt éves kora óta szexuális viszonyt folytat a fiúval. Azt állítja, a letartóztatott diák többször mesélt neki arról, hogyan erőszakolt meg tizenöt-tizenhat éves lányokat, és hogyan vágta meg őket borotvapengével - írja a Daily Mail.
A magát vámpírnak nevező Matthew Lovrine-t egyelőre a Racine megyei börtönben tartják őrizetben, jövő héten áll majd bíróság elé, a vád többek között szexuális erőszak és zaklatás. Emellett a diáknak arról is számot kell adnia, miért vitt az iskola épületébe késeket és pengéket.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.