2011 sem a tanárok éve lesz: elégedetlen a pedagógus szakszervezet

Nem 2011 lesz a közoktatás éve, mert jövőre egyáltalán nem emelik a pedagógusok bérét, az iskoláknak járó normatív támogatás pedig csökken - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

  • Eduline
Túry Gergely

Mendrey László rámutatott: az előzetes információkhoz képest nem csak az önkormányzati, hanem az egyházi iskolák normatívája is csökken. Ez komoly problémát jelent, ellehetetlenülhetnek a közoktatási intézmények, az iskolák feladatellátása pedig jelentősen megnehezül.

További problémaként említette, hogy megvonták a pedagógusok szakkönyvvásárlási támogatását, ami 4500 forint volt ebben az évben. Ezenkívül utalt arra, hogy a mostani kormány sem teljesítette azt a kérésüket, hogy a közalkalmazotti bértáblában hozzanak létre további két kategóriát, amellyel a nyugdíj előtt álló kollégáik munkáját honorálnák.

Az új közoktatási és pedagógus életpályamodellről szóló törvények tervezetének elkészültét örömtelinek nevezte, ugyanakkor szomorúnak , hogy nincs elegendő idő a szakmai vitára. Kérték, hogy január végéig tolják ki ennek határidejét, de ezen a téren minden bizonnyal nem lesz megegyezés a kormányzattal.

A PDSZ elnöke megemlítette: a közoktatás változásaival kapcsolatban fórumot rendeznek, amelyre meghívták mások mellett Gloviczki Zoltán oktatási helyettes államtitkárt is.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.