Halálba kergették osztálytársai a 12 éves diákot

Felakasztotta magát egy 12 éves brit általános iskolás: Bradley Wisemant osztálytársai állítólag hónapokon keresztül zaklatták választékos szóhasználata és jólneveltsége miatt.

  • Eduline

A diák hétfőn vetett véget életének, holttestét édesanyja találta meg – adta hírül a

BBC

. A rendőrség már nyomoz az ügyben, a dél-yorkshire-i Sir Thomas Walton Általános Iskola igazgatója szerint azonban egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a tizenegy-tizenkét éves tanulók

csúfolták vagy kiközösítették

volna a kiemelkedő teljesítményű fiút.

"Mindannyiunkat sokkolt és elszomorított a hír, Bradley Wiseman tehetséges és népszerű volt" - nyilatkozta a lapnak Mary McCorry. "Pszichológusok és más szakemberek segítségével harcolunk a diákok közötti zaklatás ellen, úgy tűnik ugyanis, hogy ezt a problémát ma már tényleg komolyan kell venni" - tette hozzá. 

A diák halála után három nappal mintegy száz szülő, tanár és diák gyűlt össze az általános iskola épülete előtt, a demonstrációval az iskolai zaklatás veszélyeire akarták felhívni a figyelmet. Azóta már a Facebookon is létrejött egy

"R.I.P Bradley Wiseman" nevű csoport

, amelynek több mint kétezer tagja van: búcsúztatókat és verseket tesznek közzé, de az oldalon szerepel egy olyan plakát is, amely szintén a

diákok közötti zaklatásra

hívja fel a figyelmet.

Bradley Wiseman
Facebook

2010 márciusában kilenc középiskolás diákot vádoltak meg az Egyesült Államokban azzal, hogy folyamatos terrorizálásukkal öngyilkosságba kergették az osztálytársukat. A

16 éves Phoebe Prince-t

valószínűleg azért pécézték ki a társai mert csak néhány hónapja érkezett a South Hadley középiskolába, ráadásul szüleivel egy kis írországi városból költöztek át az Egyesült Államokba. Valószínűleg csak olaj volt a tűzre, mikor a lány elkezdett járni az iskola egyik népszerű, felsőbb éves diákjával, innentől kezdve egy kisebb csoport folyamatosan terrorizálta az iskolában és a különböző közösségi oldalakon is.

Magyarországon is egyre komolyabb problémát okoz a

kiközösítés

és az internetes bullying. „A terror házává vált az iskola, néhány problémás diák folyamatosan fenyegeti és zsarolja a többieket. Van, akitől pénzt követelnek, másoktól elveszik az értéktárgyaikat. Gyakran provokálnak verekedést, sőt az is előfordult, hogy más osztályok termébe óra közben bementek, és megzavarták a tanítást” – csak egy Aáry-Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához eljuttatott panaszok közül. A hazai helyzetről szóló szóló összefoglalónkat

itt

olvashatod.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.