Fizetés nélkül maradhatnak a tanárok egy baranyai településen

A helyi önkormányzat 13,5 millió forintos hiánya miatt veszélybe került az intézmények működtetése és a bérek kifizetése Siklósnagyfalun - írta kedden az Új Dunántúli Napló.

  • Eduline

Kosztics József újonnan megválasztott polgármester elmondta, hogy a négyszáz lakosú baranyai község csődközeli helyzetbe került. Ha nem kapnak haladékot az iskola beszállítóitól, elképzelhető, hogy a hét második felében sem az iskolában, sem az óvodában nem tudnak ebédet adni a gyerekeknek. Az óvoda fűtése december közepéig, a közalkalmazottak bére januárig biztosított.

A település pályázott a működésképtelen önkormányzatok támogatására, a választ a hónap közepére várják. Addig is minden lehetséges eszközzel igyekeznek csökkenteni költségeiket. A képviselők lemondtak tiszteletdíjukról, a polgármester pedig a költségtérítéséről - olvasható a baranyai napilapban.

eduline

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.