Hogyan kerülnek homoszexuális hírességek az iskolába?

Jelentősen csökkent a homoszexuális tanulók elleni támadások száma egy brit iskolában, mióta az egyik tanár meleg hírességekről és történelmi személyiségekről tart előadásokat a diákoknak. Az intézményben évente egyszer tematikus hónapot tartanak, a kezdeményezéshez számos nagy-britanniai általános- és középiskola csatlakozott - itthon még gyerekcipőben járnak a hasonló oktatási programok.

  • Eduline

Megelégelte a diákok homofób megnyilvánulásait, és a tettek mezejére lépett egy észak-londoni iskola zenetanárnője – olvasható a brit Guardian cikkében. A kezdetben csak néhány kurzust tartó Elly Barnes öt évvel ezelőtt LGBT (angol mozaikszó a lesbian, gay, bisexual, transgender szavakból) hónapot hozott létre, melyet minden februárban megrendeznek az iskolában. Az LGBT hónapot azóta már iskolák is megrendezik, de a Stoke Newington iskola volt az első, amely tanrendjébe is beiktatta.

“Néhány tanulóm eleinte azzal jött, hogy homoszexuálist akarok nevelni belőlük. Ilyenkor mindig azt kérdeztem tőlük, hogy a törökökről vagy a színesbőrűekről szóló tematikus hetek talán színesbőrűt vagy törököt csináltak belőlük? Ma már nem gyanúsítanak ilyennel" - mondta Elly Barnes. “Végérvényesen fel akarom számolni a homofóbiát az iskolákban. Rengeteg háttéranyagot adok a kollégáknak, akik így magabiztosabban nyúlhatnak ehhez a kényes témához" - vázolta hosszútávú elképzeléseit a tanár.

A történelem és irodalom meleg szereplőiről is beszélgetnek az órákon
Flickr (Creative Commons) - albany_tim

Történelmi távlatból

Többek között az angolok leghíresebb háborús kódfejtőjének, Alan Turingnek az élettörténete is szerepel a toleranciára nevelő tananyagban. Kevesen tudják – és még kevesebben szeretnek emlékezni rá –, hogy a legnehezebb német kódokat is könnyedén feltörő zsenit életében nem egyszer érték megaláztatások és komoly meghurcoltatások homoszexualitása miatt. 1952-ben, mikor az angol törvények szerint a homoszexuális  párkapcsolat még bűncselekménynek számított, Turinget arra kötelezték a hatóságok, hogy válasszon: vagy börtönbe vonul, vagy női hormonokat szed, hogy ezzel mesterségesen csökkentse libidóját. A matematikus ez utóbbit választotta, de kevéssel rá öngyilkos lett. 2009-ben Gordon Brown a kormány nevében posztumusz bocsánatot kért a meghurcolt tudóstól – írja a Guardian.

“Nagy szükség van ezekre a felvilágosító tanórákra, mert sok iskola még el sem kezdett foglalkozni annak a gondolatával, hogy tegyen valamit az ügy érdekében” - mondja Barnes. “Angliában még mindig sok pedagógus gondolja azt, hogy az ország egyes részein törvény tiltja a homoszexualitást, ilyen környezetben pedig nem lehet a felnövekvő generációkat elfogadásra ösztönözni.” A zenetanárnőből lett toleranciaharcos foglalkozásain a tizenegy-tizenkét éves diákok felszabadultan és magától értetődő természetességgel mesélik tapasztalataikat a melegekről, transzneműekről és transzvesztitákról.

Melegfelvonulás: elfogadják a másságot a diákok?

Hazai szárnypróbálgatás

Itthon – számos más, toleranciára nevelő programmal egyetemben – még gyerekcipőben járnak a melegeket elfogadtató, kifejezetten az iskolás korosztályt célzó kezdeményezések. A 2000-ben életre hívott “Melegség és megismerés” nevű programot például a Labrisz Leszbikus Egyesület jegyzi, célja pedig az , hogy olyan példát mutasson a heteroszexuális diákoknak, amely bebizonyítja, hogy a meleg férfiak és nők ugyanolyan emberek, mint bárki más.

A 45 perces foglalkozásokon a diákokkal többek között arról beszélgetnek, milyen sztereotípiákkal kell nap mint nap megküzdeniük a melegeknek, biszexuálisoknak és transzneműeknek a társadalomban, és hogyan lehet elkerülni a mássághoz kapcsolódó iskolai bántalmazásokat.

Kanaki Anna

eduline

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.