Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy készülő miniszteri rendeletmódosítás szerint változik a gyerekek igazolatlan hiányzásával kapcsolatos törvényi szabályozás - írja a Magyar Nemzet. A változások között szerepelne, hogy a diákok szüleit a korábbinál többször kellene figyelmeztetni a mulasztás következményeire, miközben az iskolásokon kívül az óvodaköteles gyerekek esetében is kivizsgáltatnák az igazolatlan hiányzás okait.
A változás értelmében már az első hiányzás esetében értesíteni kellene a szülőket arról, hogy a gyermek igazolatlanul maradt távol, ha pedig kollégistáról van szó, a kollégiumot is értesíteni kell. Az értesítésben továbbá fel kell hívni a szülő figyelmét a hiányzás következményeire. Amennyiben ennek ellenére növekszik a hiányzások száma, értesíteni kell a gyermekjóléti szolgálatot. A rendelettervezet szerint már tíz óra iskolai igazolatlan hiányzás után fel kellene tárni az iskolai mulasztás okát, ezt pedig az oktatási intézménynek, illetve a gyermekjóléti szolgálatnak kell megtennie. Az említett szervezetek által elkészített intézkedési tervet követően meg kellene szüntetni a gyermeket veszélyeztető körülményeket, a családi pótlék utalását pedig csak akkor függeszthetnék fel, ha az intézkedés ellenére is tovább növekszik az igazolatlan hiányzások száma.
Nem csak az iskoláskorúakat érintené azonban a változás. Ha ugyanis az ötödik életévét betöltő gyermek egy éven belül hét napnál többet hiányozna, az óvoda vezetőjének értesítenie kellene a gyermekjóléti szakszolgálatot, illetve a jegyzőt. A szolgálat ezt követően az intézmény bevonásával készít intézkedési tervet a probléma orvoslására. A harminc órát meghaladó hiányzást követően azonban ismét tájékoztatni kell a szakszolgálatot, az ötven óra elérése esetén pedig értesíteni kell a jegyzőt, aki ennek következményeként felfüggeszti a családi pótlék folyósítását.
Új elemként jelenne meg a szabályozásban az intézkedési terv elkészítése, a változás célja pedig, hogy a gyermekjóléti szolgálat és az iskola intenzívebben működjön együtt. Nyáron fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, mely szerint 50 órányi iskolai hiányzást követően fél évig nem kapja meg az illetékes család az addig számára kiutalt családi pótlékot, a gyermekek pedig ez idő alatt természetbeni juttatás formájában jutnak hozzá a szükséges dolgokhoz. Ebben az időszakban a kijelölt eseti gondnok figyel arra, hogy a családtámogatási folyószámlára utalt támogatás felhasználása a gyermek szükségletei szerint történjen.
edupress
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.