Krónikus beteg gyerekek oktatása

„A többiek elutazhattak a kórusfesztiválra, engem meg itthon hagytak, mert a tanárnőnk nem vállalta egy diabéteszes gyermek felügyeletével járó felelősséget” – emlékezik vissza évtizedekkel korábbi sérelmére Gonda Judit pedagógus, tehetséggondozási szakértő. Nem tagadja, saját tapasztalatai is sarkallták, hogy kidolgozzon egy életmódprogramot, amellyel a diabéteszes gyermekek iskolai élete teljes értékű lehet, és ne alakuljon ki betegségtudatuk. Vagyis lehetővé kell tenni az ő számukra is, hogy ehessenek a menzán, részt vehessenek az osztálykirándulásokon, sportolhassanak, ne pedig megtűrt, az egyszerűség kedvéért tornából felmentett, a közösségi programoktól távol tartott diákok legyenek. A most kezdődő tanévtől partner is lesz a pedagógiai program gyakorlati megvalósításához: a Gyermekház iskola újpesti részlege várja a cukorbeteg általános iskolásokat, akár év közben is.

„Számunkra nem idegen a feladat, vállaljuk a speciális nevelési igényű tanulók személyre szabott oktatását, kisiskolás kortól egészen az érettségiig vagy a szakképesítés megszerzéséig” – mondta a HVG-nek Kunné Szörényi Katalin, a Gyermekház alapítványi iskola igazgatója. A több telephelyen, hét épületben működő, összesen csaknem 1800 nebulót befogadó, évi 500 millió forintos költségvetéssel működő oktatási intézmény impozáns méretei ellenére a kis létszámú képzés elkötelezettje. Mivel az itt folyó munka állami támogatást élvez, tandíjat nem kérhet az intézmény. Járnak ide – vidékről is – nehezen kezelhető, hiperaktív gyerekek, tanulási nehézségekkel küzdők, látás- és hallássérültek, 150 feletti IQ-jú zsenipalánták, cukros és epilepsziás diákok. A fogyatékosság nem vagy nem feltétlenül jelenti a tehetség hiányát, ugyanakkor többletmunkát és nagy hozzáértést igényel a pedagógusoktól, akiket sem a főiskolai, sem az egyetemi oktatás nem vértez fel a speciális feladatok ellátására. „Nálunk folyamatos a belső és külső továbbképzés. Orvosok és pedagógusok, e szakterületek ismerői tartanak előadást – enged betekintést az intézmény programjába az igazgató. – A diabéteszprogram elindításából adódó teendőikkel például nemcsak az alsó tagozatos tanítónőknek, a felsős és gimnáziumi szaktanároknak kell tisztában lenniük, hanem a konyhai dolgozóknak és a takarítónőknek is.”

A diétás koszt nem csupán a cukorbetegek igénye, a lisztérzékenyek, az elhízottak, az anorexiások legalább ennyi odafigyelést kívánnak. A krónikus betegeknek éppúgy szükségük lehet az iskolai pszichológus segítségére, mint a viselkedési zavarral küzdőknek. A mozgás- vagy érzékszervi fogyatékossággal élőknek pedig nem a tornából való felmentés dukálna, hanem az állapotuknak megfelelő, mindennapos testedzés. „Nem könnyű olyan iskolát találni, ahová szívesen felvesznek cisztás fibrózissal küszködő gyermeket. Pedig több száz olyan iskoláskorú van, aki ezzel a genetikai eredetű, a tüdőben és az emésztőrendszerben sűrű, tapadós nyálkát képező betegséggel él együtt. Ők gyakran köhögnek, étkezés előtt gyógyszert vesznek be, és olykor óra alatt is ki kell menniük a vécére” – mutatta be Holics Klára gyermekorvos, a cf-betegek országos egyesületének elnöke, hogy van másmilyen, kevéssé ismert betegség is, amely nem járhat a közösségből való kirekesztéssel. Jobb híján sokszor maguk a szülők tanítgatják a pedagógusokat, mi a teendő gyógyszerszedésre, légzőgyakorlatokra, inzulinra, speciális étkezésre szoruló gyermekükkel. Kisebb településeken pedig az sem ritka, hogy a szülők a kiközösítéstől, megbélyegzéstől tartva, minden erejükkel titkolják gyermekük betegségét, így automatikusan lemondanak még a minimális pedagógiai segítségről is.

Miközben a diabéteszes vagy éppen cf-es gyermeket nevelő szülők tíz évig jogosultak gyermekgondozási segélyre, emelt összegű családi pótlékra, és kérhetnek közgyógyellátást is, az efféle kis betegeket is tanító iskola semmilyen plusztámogatásban nem részesül. Bár a testi fogyatékkal vagy pszichés zavarral küzdőket befogadó iskoláknak jár a létszámmal arányos, emelt oktatási normatíva, a krónikus betegekre, így a diabéteszesekre fordított többletfigyelmet nem honorálja a finanszírozás. Sőt az étkezési támogatás nekik is csak rászorultsági – vagyis szociális – alapon jár, amit a legtöbb önkormányzati iskolában, diétás választék híján, igénybe sem tudnak venni. Az otthonról hozott koszt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat előírása alapján nem melegíthető fel a közkonyhán, a kívülről rendelt diétás menü pedig napi 1100 forintba kerül – számolt be a HVG-nek saját tapasztalatairól egy szülő.

Az alapítványi iskolák készségesebben, nagyobb számban vállalják a speciális nevelési igényű nebulókat, mint az önkormányzatiak. Ennek egyik magyarázata, hogy némelyikük alapítványi hozzájárulást, tandíjat szed a szülőktől, és cserébe nagyobb figyelmet fordít az egyéni képzésre. Más alapítványi iskolák pedig ugyanannyi pénzből kevesebb adminisztratív alkalmazottal, jobb szervezettséggel igyekeznek kijönni, ezenkívül nagy pályázatírási rutinnal próbálnak pluszforrásokhoz jutni – véli Kunné Szörényi Katalin.

Az állami finanszírozás ugyanis egyre apad. Míg a sajátos nevelési igényű tanulók támogatása 2008-ban 240 ezer forint volt, 2010-ben 224 ezerből kellett kijönni. „Költségeink fedezéséhez, közszolgáltatási szerződés keretében, a főváros is hozzájárul, az oktatási tárcával kötött, 5 évre szóló megállapodással pedig közoktatási támogatást kapunk. Ez 30 százalékkal kevesebb, mint amennyi az egyházi iskoláknak jár. Az állami kiegészítések birtokában az alapítványi iskola kötelezően tandíjmentes” – adott rövid pénzügyi beszámolót az igazgató. A pedagógusok továbbképzésének támogatása tavaly megszűnt, azt pedig aligha lehet elvárni a nettó 100 ezer forint körül kereső tanároktól, hogy saját költségükre iratkozzanak be tanfolyamokra. Így ezek finanszírozására is az iskoláknak kell megtalálniuk a forrást.

A költségvetési megszorítások az elmúlt két év során tíz százalékot vettek el az éves oktatási normatívából, ami a normál és a speciális nevelési igényű nebulókra jutó fejpénzt egyaránt érintette. Annak ellenére, hogy a speciális nevelési igényű tanulók az osztálylétszámban duplán számítanak, a rájuk jutó normatíva szorzója nem kétszeres. Az általános iskola első négy osztálya után, paradox módon, minél több az ilyen gyerek, annál kevesebb támogatás jut egyosztálynyi nebulóra (lásd grafikonunkat). A maximális osztálylétszám általánosban 32, középiskolában 46 fő. A cukorbeteg tanulók ebben a kalkulációban is csak „szimpla” esetnek számítanak. E gyakorlat megváltoztatásáért a diabéteszprogram kidolgozója és a Gyermekház vezetője is szeretne lobbizni. Egyelőre azonban nehéz illetékesre lelni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háza táján; a HVG sem kapott választ a beteg gyermekek oktatási esélyegyenlőségét firtató kérdéseire.

Gáti Júlia

HVG