Krónikus beteg gyerekek oktatása

Nehezen találnak iskolát gyerekeiknek azok a szülők, akik krónikus beteg gyermeket nevelnek. A tanintézményeket az állami szabályozás sem ösztönzi erre a segítségre - írja a HVG.

  • Eduline

„A többiek elutazhattak a kórusfesztiválra, engem meg itthon hagytak, mert a tanárnőnk nem vállalta egy diabéteszes gyermek felügyeletével járó felelősséget” – emlékezik vissza évtizedekkel korábbi sérelmére Gonda Judit pedagógus, tehetséggondozási szakértő. Nem tagadja, saját tapasztalatai is sarkallták, hogy kidolgozzon egy életmódprogramot, amellyel a diabéteszes gyermekek iskolai élete teljes értékű lehet, és ne alakuljon ki betegségtudatuk. Vagyis lehetővé kell tenni az ő számukra is, hogy ehessenek a menzán, részt vehessenek az osztálykirándulásokon, sportolhassanak, ne pedig megtűrt, az egyszerűség kedvéért tornából felmentett, a közösségi programoktól távol tartott diákok legyenek. A most kezdődő tanévtől partner is lesz a pedagógiai program gyakorlati megvalósításához: a Gyermekház iskola újpesti részlege várja a cukorbeteg általános iskolásokat, akár év közben is.

„Számunkra nem idegen a feladat, vállaljuk a speciális nevelési igényű tanulók személyre szabott oktatását, kisiskolás kortól egészen az érettségiig vagy a szakképesítés megszerzéséig” – mondta a HVG-nek Kunné Szörényi Katalin, a Gyermekház alapítványi iskola igazgatója. A több telephelyen, hét épületben működő, összesen csaknem 1800 nebulót befogadó, évi 500 millió forintos költségvetéssel működő oktatási intézmény impozáns méretei ellenére a kis létszámú képzés elkötelezettje. Mivel az itt folyó munka állami támogatást élvez, tandíjat nem kérhet az intézmény. Járnak ide – vidékről is – nehezen kezelhető, hiperaktív gyerekek, tanulási nehézségekkel küzdők, látás- és hallássérültek, 150 feletti IQ-jú zsenipalánták, cukros és epilepsziás diákok. A fogyatékosság nem vagy nem feltétlenül jelenti a tehetség hiányát, ugyanakkor többletmunkát és nagy hozzáértést igényel a pedagógusoktól, akiket sem a főiskolai, sem az egyetemi oktatás nem vértez fel a speciális feladatok ellátására. „Nálunk folyamatos a belső és külső továbbképzés. Orvosok és pedagógusok, e szakterületek ismerői tartanak előadást – enged betekintést az intézmény programjába az igazgató. – A diabéteszprogram elindításából adódó teendőikkel például nemcsak az alsó tagozatos tanítónőknek, a felsős és gimnáziumi szaktanároknak kell tisztában lenniük, hanem a konyhai dolgozóknak és a takarítónőknek is.”

A diétás koszt nem csupán a cukorbetegek igénye, a lisztérzékenyek, az elhízottak, az anorexiások legalább ennyi odafigyelést kívánnak. A krónikus betegeknek éppúgy szükségük lehet az iskolai pszichológus segítségére, mint a viselkedési zavarral küzdőknek. A mozgás- vagy érzékszervi fogyatékossággal élőknek pedig nem a tornából való felmentés dukálna, hanem az állapotuknak megfelelő, mindennapos testedzés. „Nem könnyű olyan iskolát találni, ahová szívesen felvesznek cisztás fibrózissal küszködő gyermeket. Pedig több száz olyan iskoláskorú van, aki ezzel a genetikai eredetű, a tüdőben és az emésztőrendszerben sűrű, tapadós nyálkát képező betegséggel él együtt. Ők gyakran köhögnek, étkezés előtt gyógyszert vesznek be, és olykor óra alatt is ki kell menniük a vécére” – mutatta be Holics Klára gyermekorvos, a cf-betegek országos egyesületének elnöke, hogy van másmilyen, kevéssé ismert betegség is, amely nem járhat a közösségből való kirekesztéssel. Jobb híján sokszor maguk a szülők tanítgatják a pedagógusokat, mi a teendő gyógyszerszedésre, légzőgyakorlatokra, inzulinra, speciális étkezésre szoruló gyermekükkel. Kisebb településeken pedig az sem ritka, hogy a szülők a kiközösítéstől, megbélyegzéstől tartva, minden erejükkel titkolják gyermekük betegségét, így automatikusan lemondanak még a minimális pedagógiai segítségről is.

Miközben a diabéteszes vagy éppen cf-es gyermeket nevelő szülők tíz évig jogosultak gyermekgondozási segélyre, emelt összegű családi pótlékra, és kérhetnek közgyógyellátást is, az efféle kis betegeket is tanító iskola semmilyen plusztámogatásban nem részesül. Bár a testi fogyatékkal vagy pszichés zavarral küzdőket befogadó iskoláknak jár a létszámmal arányos, emelt oktatási normatíva, a krónikus betegekre, így a diabéteszesekre fordított többletfigyelmet nem honorálja a finanszírozás. Sőt az étkezési támogatás nekik is csak rászorultsági – vagyis szociális – alapon jár, amit a legtöbb önkormányzati iskolában, diétás választék híján, igénybe sem tudnak venni. Az otthonról hozott koszt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat előírása alapján nem melegíthető fel a közkonyhán, a kívülről rendelt diétás menü pedig napi 1100 forintba kerül – számolt be a HVG-nek saját tapasztalatairól egy szülő.

Az alapítványi iskolák készségesebben, nagyobb számban vállalják a speciális nevelési igényű nebulókat, mint az önkormányzatiak. Ennek egyik magyarázata, hogy némelyikük alapítványi hozzájárulást, tandíjat szed a szülőktől, és cserébe nagyobb figyelmet fordít az egyéni képzésre. Más alapítványi iskolák pedig ugyanannyi pénzből kevesebb adminisztratív alkalmazottal, jobb szervezettséggel igyekeznek kijönni, ezenkívül nagy pályázatírási rutinnal próbálnak pluszforrásokhoz jutni – véli Kunné Szörényi Katalin.

Az állami finanszírozás ugyanis egyre apad. Míg a sajátos nevelési igényű tanulók támogatása 2008-ban 240 ezer forint volt, 2010-ben 224 ezerből kellett kijönni. „Költségeink fedezéséhez, közszolgáltatási szerződés keretében, a főváros is hozzájárul, az oktatási tárcával kötött, 5 évre szóló megállapodással pedig közoktatási támogatást kapunk. Ez 30 százalékkal kevesebb, mint amennyi az egyházi iskoláknak jár. Az állami kiegészítések birtokában az alapítványi iskola kötelezően tandíjmentes” – adott rövid pénzügyi beszámolót az igazgató. A pedagógusok továbbképzésének támogatása tavaly megszűnt, azt pedig aligha lehet elvárni a nettó 100 ezer forint körül kereső tanároktól, hogy saját költségükre iratkozzanak be tanfolyamokra. Így ezek finanszírozására is az iskoláknak kell megtalálniuk a forrást.

A költségvetési megszorítások az elmúlt két év során tíz százalékot vettek el az éves oktatási normatívából, ami a normál és a speciális nevelési igényű nebulókra jutó fejpénzt egyaránt érintette. Annak ellenére, hogy a speciális nevelési igényű tanulók az osztálylétszámban duplán számítanak, a rájuk jutó normatíva szorzója nem kétszeres. Az általános iskola első négy osztálya után, paradox módon, minél több az ilyen gyerek, annál kevesebb támogatás jut egyosztálynyi nebulóra (lásd grafikonunkat). A maximális osztálylétszám általánosban 32, középiskolában 46 fő. A cukorbeteg tanulók ebben a kalkulációban is csak „szimpla” esetnek számítanak. E gyakorlat megváltoztatásáért a diabéteszprogram kidolgozója és a Gyermekház vezetője is szeretne lobbizni. Egyelőre azonban nehéz illetékesre lelni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háza táján; a HVG sem kapott választ a beteg gyermekek oktatási esélyegyenlőségét firtató kérdéseire.

Gáti Júlia

HVG

 

 

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

Lannert Judit: Rugalmasabb napkezdés, hosszabb szünetek és több mozgás jöhet az alsó tagozatokban szeptembertől

Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu