Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az idén is ingyenes kisiskolás kezdőcsomaggal támogatja az iskolakezdés miatt plusz költségekkel terhelt családokat Győr városa - közölte Domanyik Eszter, a városháza szóvivője szerdán.
Minden, általános iskolai tanulmányait most megkezdő győri gyerek jogosult az indulócsomagra, amely többek között a szükséges füzeteket, írólap-, és rajzlapcsomagot, színes papírkészletet, radírt, faragót, ceruzákat, rajzlapot, játékpénzcsomagot, hőmérőt, technikacsomagot, és gumis mappát is tartalmaz.
A városházi szóvivő közleménye szerint az évek óta nyújtott támogatás 1300-nál is több helyi családnak jelent segítséget.

mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.