A WC-papír megfizetéséhez kötik a bizonyítványosztást Lentiben

Nem kapták meg a bizonyítványukat és nyári szakmai gyakorlaton sem vehetnek részt azok a diákok, akiknek a szülei a tanévzáróig nem fizették be a higiéniai csomag vásárlására, diák sportköri és szülői szervezet támogatására kirótt összeget Lentiben a Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolának - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.

  • Eduline

A nem fizető szülőkkel az érdemjegyeket sem közölték, és gyermekeik nyári szakmai gyakorlaton sem vehetnek részt - ami egyébként előfeltétele a diákok továbbhaladásának -, mert a munkavállalói papírt sem kapták meg.

Tótiván Endre, az iskola igazgatója a lapnak megerősítette: csak azok a tanulók kaphattak bizonyítványt, akik a kirótt, mintegy kétezer forintnyi összeget befizették a tanintézménynek. A WC-papír díjat a diákönkormányzat javaslatára nevelő célzattal vezették be, ily módon akarták megtanítani a nebulókat a gurigatekercsek rendeltetésszerű használatára.

Az alapvető higiéniai felszerelés biztosítása az oktatási intézmény feladata és kötelessége, ezt a közoktatási törvény rögzíti - közölte a lap kérdésére az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, hozzátéve: külön jogszabály írja elő, hogy a bizonyítvány kiadása semmilyen hivatkozással nem tagadható meg.

mti

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.