Túladagolják a zsírt, a szénhidrátot és a sót az iskolai étkeztetésben

Megdöbbentő mértékben túladagolják az óvodai és iskolai étkeztetésben a zsírt, a szénhidrátot és a sót, ezért az ÁNTSZ programot indít Békésben az egészséges táplálkozás elterjesztéséért - közölte az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális intézetének helyettes vezetője Kondoroson sajtótájékoztatón kedden.

  • Eduline

Sárosi Tamás elmondta: az intézet tavaly a régióban mintegy 100 konyhát vizsgált meg, és arra a következtetésre jutott, hogy az iskolások étkeztetését alapjaiban meg kell változtatni, hiszen a helytelen táplálkozás később elhízáshoz, cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz és egyéb érrendszeri  betegségekhez vezethet.

A 2009-es vizsgálat például kimutatta, hogy az ajánlásokhoz képest majdnem hétszer annyi só kerül a gyermekek szervezetébe, ráadásul ritkán kapnak a gyermekek friss gyümölcsöt és zöldséget.

Az ÁNTSZ ezért Kondoroson, a helyi csárda közreműködésével egy mintaprogramot indított májusban, amelynek célja, hogy a helyi közétkeztetésért felelős csárda konyhája olyan menüsort állítson össze a nagyközség gyermekei számára, amely az egészséges táplálkozást segíti elő. A csárda májusban átírta a korábbi menüt, így már megjelentek olyan ételek, például halak, baromfi termékek, friss gyümölcsök és zöldségek is az iskolai menzákon, amelyek korábban nem szerepeltek az étlapon.

A program még nem fejeződött be, de az első adatok  alapján már látszik, hogy némi odafigyeléssel, és nem csekély szervezéssel át lehet alakítani a 20-30 éve megszokott ételajánlatot - hangzott el. A tervek szerint júniusban, a tanév végéig további módosításokra kerül sor Kondoroson, s ez alapján az ÁNTSZ elkészít egy olyan ajánlatot, amelyet azután az intézményeket fenntartó önkormányzatok vezetőinek is megküldenek.

Dankó Béla, Kondoros polgármestere mindazonáltal hozzátette: sajnos a közétkeztetést az állam legfeljebb ötven százalékban támogatja normatív módon, így annak másik felét az adott településnek kell előteremtenie. Hozzátette: erre azonban nem minden önkormányzat képes, ezért rendkívül eltérő a közétkeztetés minősége. Mint mondta, Kondoroson például sokmillió forintba kerül az óvodai és iskolai étkeztetés támogatása, mert a diákok 43 százaléka hátrányos helyzetűnek minősül, így számukra jár az ingyenes étkezés.

mti

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.