Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A lett parlament törvényben tiltotta meg szeszes italok árusítását szeptember 1-jén, hogy ezáltal elejét vegye a fiatalok ivászatának a tanév első napján.
Darmite Kikuste, a jogszabályt beterjesztő képviselő a csütörtöki szavazás előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szülők támogatni fogják kezdeményezését, és maguk is példát mutatnak gyermekeiknek.
A törvénytervezet éles vitákat váltott ki a kormányzó jobboldali koalíción belül, nem is beszélve az alkoholos italokat gyártó és terjesztő vállalatokról. Bírálói azt mondják, hogy ez nem más, mint egy populista intézkedés az októberi lettországi parlamenti választásokra sandítva, ráadásul a jelenlegi törvények szerint 18 éven aluliak amúgy sem vásárolhatnak alkoholt az országban.
A parlament által elfogadott törvényt még az államfőnek is alá kell írnia, hogy jogerőre emelkedjen.
Egy 2007-ben 51 európai ország bevonásával készült felmérés adatai szerint a 16 éves lett fiatalok 89 százaléka ismerte el, hogy az előző 12 hónap során fogyasztott alkoholt, szemben a 82 százalékos európai átlaggal. A megkérdezett ifjú lettek 45 százaléka vallotta be: előfordult már, hogy részegre itta magát. Utóbbi esetében az európai átlag 39 százalék.
A 2,2 millió lakost számláló Lettország 1991-ben vált ki a Szovjetunióból és nyerte vissza függetlenségét. A balti köztársaság 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.