Újabb Serena Williams-iskola nyílt Kenyában

Már a második középiskola viseli Kenyában a női tenisz-világranglistát vezető Serena Williams nevét.

  • Eduline

Az amerikai élsportoló az afrikai ország sajtójának beszámolója szerint személyesen volt jelen a keddi avatóünnepségen, Kililiben, ahová helikopterrel érkezett, s ahol vagy háromezren sereglettek össze jövetelének hírére.

A fiatalabbik Willams lány kenyai karitatív tevékenységének részeként - karöltve a fekete kontinensen iskolákat építő, nem kormányközi amerikai szervezettel, a Build African Schoolsszal - tavaly novemberben már átadott egy hasonló tanintézményt Matooniban.

mti

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.