Hamis minisztériumi küldemények az iskoláknak

Levélben figyelmeztette az iskolákat a Oktatási és Kulturális Minisztérium, hogy ne vegyék át azokat a küldeményeket, amiket a nevükben küldtek ismeretlenek.

  • Eduline

Igazgatók értesítették a minisztréiumot arról, hogy az iskolákba - futárszolgálat útján - minisztériumi hivatalos dokumentumnak látszó küldemények érkeztek, amiket 2480 forintért lehetett átvenni.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem küldtek ki hivatalos küldeményt, és ha ilyenre sor kerülne, akkor ennek költségeit nem hárítja át az iskolákra.

eduline

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.