Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
4,2 százalékkal csökkent az amerikai felsőoktatásban hallgató magyarok diákok száma a 2007/2008-as tanévben az előző évhez képest - derül ki az Open Doors 2009-es nemzetközi mobilitást vizsgáló jelentésből. Az OrienPress.hu oldal a jelentés alapján beszámol: a hallgatói létszámcsökkenés 2001 óta tendencia, az elmúlt hét tanévben mintegy 42 százalékkal esett vissza a magyar felsőoktatási hallgatók száma az Egyesült Államokban.
Az Amerikai Külügyminisztérium Oktatási és Kulturális Hivatala támogatásával a Nemzetközi Oktatási Intézet által közreadott Open Doors jelentésből kiderül: míg 2002-ben még 1242 magyar hallgató tanult valamelyik amerikai intézményben, ez a szám 2009-re drasztikusan csökkent, már csak 680-an utaztak a tengeren túlra. Ezzel szemben pozitív változás történt a hazánkban tanuló amerikai egyetemisták számát illetően: 2001-hez képest számuk ugrásszerűen megnövekedett, 105 százalékos növekedést mutatott 2009-ben - derül ki az adatokból.
Az Open Doors jelentés kitért arra is, milyen változás történt az amerikai egyetemeken a nemzetközi hallgatók számát illetően. Kiderült, hogy 671 616 fővel az eddigi legmagasabb számban tanulnak nem amerikai hallgatók az amerikai felsőoktatásban, ez 8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.
edupress
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.