Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A MOL és jogelődjei, valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés, valamint a tudományos kutatás és fejlesztés területén, november 4-én pedig újabb három évre szóló stratégiai szerződést kötöttek. A szerződést az egyetem részéről Dr. Patkó Gyula rektor, a MOL részéről Mosonyi György vezérigazgató írták alá Miskolcon.

Az utánpótlás biztosítása érdekében a Mol segítségével a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán 2010-től meghirdetett MSc képzésbe több gyakorlat-orientált tantárgy-blokkot építenek be, a MOL igényeinek megfelelő tantervvel. A képzésbe a társaság igényeinek megfelelően néhány tantárggyal bekapcsolódik a Gépészmérnöki és Informatikai Kar is. A képzés központja a Műszaki Földtudományi Kar és az Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet lesz, amely több mint ötven éve áll a magyar kőolaj- és földgáztermelés szolgálatában.
A MOL tantárgyak sikeres elsajátításáról a hallgatók a diplomához csatolt MOL bizonyítványt kapnak, amely a MOL-csoport tagvállalatainál való elhelyezkedést segíti. Az új képzési elemek beindítását az olajcég anyagi és szakmai támogatása biztosítja, a kiemelkedő képességű hallgatókat pedig a társaság ösztöndíjban részesíti. A MOL szakemberei is részt vesznek az oktatói munkában, illetve a társaság témavezetőt, ipari konzulenst biztosít a hallgatók részére a diplomamunkák megírásához.
A megszerzett elméleti tudás elmélyítése érdekében a fiatalok a cégcsoport üzemeiben tölthetik el gyakorlatukat. Az oktatási együttműködés kiterjed a posztgraduális képzésre is, továbbá lehetővé teszi a MOL-os dolgozók számára a levelező, illetve e-learning képzésekben való részvételt. Mosonyi György vezérigazgató az aláírás kapcsán elmondta: "A MOL társadalmi szerepvállalása keretében évente összesen mintegy 300 millió forintos anyagi támogatást nyújt a hazai felsőoktatási intézményeknek." Dr. Patkó Gyula rektor hozzátette: az egyetemen az elmúlt három évben a cég megbízása alapján magas szintű K+F+I tevékenység folyt - e feladatokban elsősorban a Műszaki Földtudományi Kar, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Kar oktatói és kutatói vettek részt. A megbízások összértéke évente elérte, illetve meghaladta a 100 millió forintot. Az új kutatási eredmények a MOL engedélyével bekerülnek az oktatás tananyagaiba is.
edupress
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).