Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Másodjára is eredménytelennek bizonyult a digitális táblák beszerzésére kiírt tender, így a pályázatot kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a rendelkezésre álló 24 milliárd forintos keretet most az iskolák fenntartóira bízná - adta hírül a Magyar Nemzet november 3-ai számában. Az NFÜ munkatársai a lapnak adott nyilatkozatukban leszögezték, a rendelkezésre álló összeg csak az eredeti célra fordítható, azt azonban nem tudják, melyik iskolafenntartó mekkora összeget kap a 24 milliárd forintos keretből.

A digitális taneszközök beszerzésére irányuló pályázat másodszorra is kudarcba fulladt, ugyanis a második fordulóban egyedül versenyben maradt pályázó érvénytelen pályázatot nyújtott be - áll a Magyar Nemzet írásában. Az NFÜ tehát csaknem két év alatt nem talált olyan befektetőt, aki kedvező áron juttatta volna az iskolákat a korszerű berendezéshez, ám az ügynökség nem írja ki újra az eddig eredménytelen pályázatot az eszközök beszerzésére.
A lapnak úgy nyilatkoztak, a rendelkezésre álló keretet mindenképp az eredeti célra kívánják használni, a legújabb terv szerint az iskolafenntartóknak adnák át a pénzt, így ők szerezhetnék be a szükséges digitális eszközöket. Arról egyelőre nincs döntés, hogy az egyes intézményfenntartók mennyi pénzt kapnak majd az keretösszegből, az NFÜ terve szerint azonban az iskolafenntartó önkormányzatok nagy eséllyel juthatnak hozzá a tenderre pályázó, árkedvezményt kínáló cégek ajánlatainál olcsóbban a digitális táblákhoz, vagy kénytelen lesznek az optimálisnál drágábban végrehajtani az egyébként is magas költségvetésű eszközfejlesztést.
Magyar Bálint volt oktatási miniszter 2005-ben jelentette be, hogy a közoktatásban negyvenezer tantermet szerelnek fel digitális táblával. Azóta többszörösen csúszott a beruházás megvalósulása, utoljára a 2009/2010-es tanév elejére tűzték ki a modern eszközökkel felszerelt tantermek átadását, azonban ez a céldátum is csúszik.
edupress
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.