Beiktatták a CEU új rektorát

Beiktatták ünnepélyes keretek között a Közép-európai Egyetem (CEU) negyedik elnök-rektorát, John Shattuck nemzetközi emberjogi vezetőt és jogtudóst hétfőn Budapesten.

  • Eduline

Az intézmény tájékoztatása szerint John Shattuck augusztus 1-je óta a Közép-európai Egyetem negyedik elnök-rektora. Karrierje több mint három évtizedet ölel fel a felsőoktatás, a nemzetközi diplomácia, a külpolitika és az emberi jogok területén.

A rektor Bill Clinton korábbi amerikai elnök kormányában a demokrácia, az emberi jogok és a munkaügy helyettes-államtitkári posztját töltötte be. Jelentős szerepet játszott a Ruandában és a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőtörvényszék létrehozásában, az ENSZ által felügyelt nemzetközi együttműködés kötelékében a demokratikusan megválasztott kormány visszaállításában Haitiben, a daytoni békeszerződés tárgyalásában és más, a boszniai háború befejezésére tett erőfeszítésekben. 

Ezt követően az Egyesült Államok Cseh Köztársaságban akkreditált nagykövete lett. Megkapta a Bostoni ENSZ Társaság Nemzetközi Emberi Jogok Díját, az Amerikai Ügyvédi Kamara Közép-Kelet-Európai Jogi Intézetének Nagyköveti Díját. John Shattuck három könyv szerzője. 

A Közép-európai Egyetem Magyarországon engedéllyel működő nem állami fenntartású egyetem. Az intézmény idén szeptemberben 19. tanévét kezdte meg. A mostani tanévben több mint 100 országból 541 új diák csatlakozott a doktori, másodéves mesterképzés és az egyetemi alapképzésben résztvevő hallgatókhoz. Az egyetemen jelenleg több mint 1600 diák tanul; és összesen 100 országból már 8500 végzett hallgatója van.

mti

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.