Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megütötte gyermeke tanárát szerda délelőtt az iskolában egy hódmezővásárhelyi nő, aki ellen a történtek miatt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendelkezésre álló adatok szerint a tanár kedden egy ünnepség után figyelmeztette a nő lányát arra, hogy ne tépkedje a fák levelét. Amikor a kislány durván visszaszólt neki, ő kisebb erővel meghúzta a gyerek haját, hogy "megmutassa neki, mit érezhet a fa"- részletezte az eset előzményeit Szenti Szabolcs.
A gyerek otthon beszámolt a történtekről, mire anyja szerda reggel megjelent az iskolában és rátámadt a tanárra. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a 39 éves asszony először szidalmazta, majd megütötte és a hajánál fogva rángatta a pedagógust. A bűncselekménynek végül a többi tanár vetett véget.
A rendőrök előállították a szülőt, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.