Egy hét múlva kezdődik az idei tanév

Egy hét múlva véget ér a közel két és fél hónapos nyári szünet, szeptember 1-én mintegy 1 millió 348 ezer tanuló számára kezdődik meg a 2009/2010-es tanév. Az országos közoktatási tanévnyitót augusztus 31-én, hétfőn tartják a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban.

  • Eduline

Az oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az első osztályt az általános iskolákban várhatóan 99 ezren kezdik meg, a szakiskolákban 31.700, a speciális szakiskolákban 2800, a gimnáziumokban 43.300, a szakközépiskolákban 46.300 elsős lesz.

A tanévkezdés az idén is jelentős, akár harmincezer forintot is meghaladó költségeket róhat a szülőkre. A könyvek megvásárlása mellett jelentős költséggel jár a taneszközök,  a füzetek, a tollak, az iskolatáska beszerzése. A tankönyvek árával kapcsolatban az oktatási minisztérium azt közölte: ez az idén várhatóan nem emelkedik, a tárca vezetője a tankönyves szövetséggel egyeztetve úgy döntött, hogy nem változtat az árkorláton. A tankönyvcsomagok összeállításakor az iskola az oktatási programjához választja ki a könyveket. Az ár mellett tekintettel kell lenni a könyv súlyára is, mert az 1-4. évfolyamokra beiratkozott tanulók heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt könyvek tömege a három kilogrammot ne haladja meg.

Az iskolák 3475 különböző könyvből rendelhetnek, a kormány összesen csaknem 7 milliárd forinttal támogatja az ingyenes, illetve kedvezményes tankönyvellátást, a kiadványok felét így gyakorlatilag az állam fizeti ki. A költségvetés a tanulók tankönyvellátásához általános támogatásként ezer forint hozzájárulást biztosít, az ingyenes ellátáshoz pedig tízezer forintot. A korábbi felmérések alapján ingyenes tankönyvellátásra mintegy 600 ezer gyerek jogosult.

Iskolakezdési támogatást az adott év szeptemberében általános iskolába vagy középiskolába járó gyermek után kaphatnak a gyerek nevelői, azok, akik a gyermek után családi pótlékra jogosultak. A jogszabály alapján a tavalyihoz képest nőtt az iskolás gyermekeket nevelő családok számára nyújtható munkáltatói juttatás maximális összege: 2009-ben a minimálbér harminc százalékáig terjedő, azaz évi 21.450 forint összegű is lehet az adó- és járulékmentes iskolakezdési támogatás. Mivel ez a támogatás mindkét szülőnek adható, optimális esetben az összeg elérheti a gyermekenkénti 42.900 forintot.

Az új tanév 2009. szeptember 1-jén indul és 2010. június 15-ig tart. Az iskola befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap a középiskolákban és a szakiskolákban 2010. április 30.  A tanítási napok száma 183, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában 182. A szorgalmi idő első féléve 2010. január 15-ig tart. Az őszi szünet október 26-tól 30-ig, a téli szünet december 23-tól 31-ig tart, míg a tavaszi szünet 2010. április 2-6. között lesz.

mti

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.