A tanárok megválogatják, hova mennek tanítani

Egy új tanulmány szerint a tanárok a diákok színe alapján választanak iskolát, ezért részesülnek magas színvonalú oktatásban inkább a fehérek.

  • Eduline

A legfrissebb Journal of Labor Economics számban olvasható az a tanulmány, mely szerint a kiváló oktatók hajlamosak elhagyni azokat az iskolákat, ahol a fekete tanulók száma növekszik. A tanulmány szerzője, a Cornell University szakembere, C. Kirabo Jackson leszögezte, hogy ez az első olyan tanulmány, amely bebizonyítja: egy iskola „színezettsége” közvetlen hatással van tanárai minőségére.

„Köztudott, hogy azokban az iskolákban, ahol többségben van a kisebbség, kevésbé minőségi az oktatás” – mondta Dr. Jackson. „De eddig az tisztázatlan volt, hogy vajon ezek az iskolák pusztán olyan helyen vannak, ahol a jó tanárok hiánycikknek számítanak, vagy a környezet, esetleg az iskolát körülvevő gazdasági tényezők tartják távol a minőségi pedagógusokat, vagy talán direkt kapcsolat van a tanulók milyensége és tanáraik minősége között.”

Dr. Jackson kutatásai szerint nem a környezeti faktorok miatt kerülik el nagy ívben az egyes iskolákat az elittanárok, hanem a tanulók miatt, akiknek származása közvetlen kapcsolatba hozható ezzel. „Ez megdöbbentő, hiszen ez azt mutatja, hogy a máskülönben minden tekintetben egyenlő színes bőrűek szisztematikusan alacsonyabb minőségű oktatásban részesülnek. Ez az összefüggés lényegesen meghatározza a feketék és fehérek előremenetele közötti mély szakadékot az amerikai iskolákban.”

A tanulmány az Észak-Karolina Charlotte-Mecklenberg iskolai negyedére fókuszált. Még 2002-ben végeztek egy rassz-alapú programot, mely során egyenlően osztották el a körzet kisebbségét az iskolákban. Mikor a célkitűzések megvalósultak, néhány tanintézetben hirtelen hatalmas mennyiségű fekete tanuló jelent meg. Míg a „sokszínűség” megváltoztatta az iskolát igen hirtelen, a környezeti és gazdasági faktorok megmaradtak, így Jackson pontosan lemérhette a tanulóállomány és a tanárok minősége közötti összefüggést.

Az Észak-Karolina-i Education Research Data Center adatait használva Jackson azt találta, hogy azok az iskolák, ahol megnövekedett a fekete beiratkozások száma, vesztettek minőségi tanáraik mennyiségéből, valamint a tanárok hatékonysága, a feketék beáramlásával egyenes arányban romlott. A minőségi változás minden iskolában általánosan ugyanabban az évben ment végbe, amely azt mutatta, hogy a jó tanárok a fekete diákokkal ellentétesen mozognak. „A tanulmány szerint a tanárok előszeretettel dolgoznak olyan iskolában, ahol jóval több a fehér.”

A fekete tanárok valamicskét hajlandóbbak voltak azokban az iskolákban maradni, ahova beáramlottak a feketék, mindazonáltal, azok a fekete tanárok, akik elhagyták az intézeteket, rendelkeztek a legmagasabb képesítéssel. Tehát, a minőségi hanyatlás nagyon jellegzetes a fekete tanárok között a fehérekhez képest.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.