Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A héten országszerte fiatalokkal teli autóbuszok indulnak a fővárosba, ahol ismét igazi megmérettetésre készülnek az immár második Szakma sztár fesztivál résztvevői. Tetőfokára hág az izgalom, hiszen nemcsak a helyezés a tét, hanem az is, hogy aki nyer, nem kell már a szakmai záróvizsga miatt izgulnia.

Az idén is megrendezi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Szakma sztár fesztivált Budapesten, a Szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjével együtt. Összesen 2600, 25 féle fizikai szakmát tanuló fiatal vett részt az elődöntőkön, a legjobbak április 22-24. között mérik össze tudásukat a Hungexpo G és F pavilonjában.
A részletekről Szilágyi Jánossal, a kereskedelmi és iparkamara képzési igazgatójával beszélgettünk.
- A verseny célja a tavalyihoz hasonlóan a gyakorlatigényes, fizikai szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása és népszerűsítése - hangsúlyozta Szilágyi János.
- Az idén háromnapos lesz a rendezvény, amelyen a tavalyi tizenöttel szemben a fiatalok már 25 szakképesítésben mérik össze tudásukat. A szakmák között több új, nagyrészt fémipari és ahhoz kapcsolódó hiányszakma is szerepel, amelyeket már szintén átvett a kamara - tette hozzá.
A versenyen tavaly mintegy kétezren vettek részt, az idei évben országszerte 2600-an jelentkeztek. A tanulók közül bizonyára sokakat vonzott a szabályok idei változása, hogy már az elődöntőkön az írásbeli 60 százalékos teljesítésével letehetik a szakmai záróvizsga írásbeli részét. A legaktívabbak a hagyományosan legnépszerűbb szakmák tanulói voltak, a legtöbb jelentkező (12,5 százalék) az asztalosok, a fodrászok (11,8 százalék), valamint a szakácsok (9,6 százalék), a kőművesek (8,4 százalék), szobafestő-mázoló és tapétázók (8 százalék), illetve a kozmetikusok (7,8 százalék) közül került ki.
A döntőbe - a területi kamarák bevonásával tavasszal országosan lebonyolított elődöntők után - 93 iskolából 209 tanuló jutott be. Fejérből tavaly öt, idén két tanuló került be a legjobbak közé: Nagy Eszter (cukrász) a SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Tagintézményének, és Schmidt Brigitta (nőiruha-készítő) az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium tanulója.
A legjobbak jutalma, hogy nem kell az adott vizsgarészből záróvizsgát tenniük, aki pedig minden feladatot 60 százalék felett teljesít, az teljesen mentesül a szakmai vizsga alól. - A fesztivál nyitó- és záróünnepsége a tízezer négyzetméteres G pavilonban az olimpiai játékokéhoz lesz hasonlatos - mondta Szilágyi János.
- A harmadik napon arany-, ezüst- és bronzérmekkel ismerik el a legjobbak teljesítményét.
forrás:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.