Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egy új tanulmány szerint a csokoládéevéssel is javítható az agy matematikai feladatmegoldó képessége.
A koffein élénkítő hatása – szereplés, vizsga, éjszakai munka, alváshiány, stb. esetén – fontos szerepet tölthet be a mindennapi életben, számonkérés esetén a szőlőcukor alap, emellett már arról is hírt adtunk, hogy a vörösbor nem csak fogyaszt, de okosít is. Lássuk, milyen legális szerrel bővíthetjük még arzenálunkat?
A csokoládéfogyasztás szintén jótékony hatással van az agy matematikai feladatmegoldó képességére – legalábbis erre a következtetésre jutottak a kutatók, miután önkénteseknek nagymennyiségű csokoládét adtak, akik a flavonoidok hatására könnyedén vették a legnehezebb fejszámolási feladatokat is.
A Brit Pszichológiai Társaság jelenlegi éves konferenciáján bemutatott kutatási eredmények azt is bebizonyították, hogy kevésbé érezték magukat fáradtnak, valamint szellemileg kiégettnek a vizsgálati alanyok.
David Kennedy, a Northumbria Egyetem emberi aggyal, teljesítménnyel és táplálkozással foglalkozó professzora, valamint a tanulmány társszerzője úgy véli, hogy a csokoládé bizony előnyös lehet a szellemi képességek számára kihívást jelentő feladatokban. Azok a tanulók ugyanis, akik nagy csoki-evészetet rendeztek a vizsgára való felkészülés során, bizony kézzel fogható eredményeket tehettek zsebre. A csokoládéról ugyanakkor azt is tudjuk, hogy afrodiziákum és depressziócsökkentő szer.
De mitől is olyan jó a csoki? A polifenolok csoportjába tartozó flavonoidok – akárcsak a vörösbor esetében – fokozzák az agy vérellátását. A kakaó természetes formájában koncentráltan tartalmazza a flavonoidokat, ettől van olyan fanyar íze. Ezek a csokoládéban is jelen vannak - feltéve, ha azt megfelelő, flavonoidkímélő eljárással gyártották.
Tehát, inkább a keserűcsokoládé az, amely jól jöhet a vizsga előtt, de mivel a polifenolok széles körben megtalálhatók az élelmiszerekben, elsősorban a növényi élelmiszerekben, érdemes rendszeresen sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.