Emberi jogokat sért a pornó utáni kutakodás

A gyerekek is rendelkeznek emberi jogokkal, akárcsak a felnőttek – véli a brit oktatásügyi miniszterhelyettes.

  • Eduline
A pedagógusok és számos politikus szerint a brit kormány hibát követett el, amikor az oktatás megreformálása során kifelejtette a pornó kitiltását az iskolákból. A tárca azonban úgy látja, hogy a gyerekek motozása a felnőtt tartalmak felderítése céljából nem kevesebb, mint személyi szabadságjogaik megsértése. Sarah McCarthy-Fry, a gyermekekért, iskolákért és tanulókért felelős politikai államtitkár szerint emiatt a pornót bizony nem kéne a tiltólistára venni.
 
Jelenleg az iskoláknak a ruházat, a táskák és a szekrények átvizsgálására akkor van lehetőségük, ha fegyvert vagy egyéb, testi épséget veszélyeztető eszközt feltételeznek a tanulóknál. A kormány új törvénytervezete ezt további elemekkel – drogok, alkohol, lopott javak – egészítette ki, lehetővé téve a tanárok számára, hogy rendőri felügyelet nélkül motozzák meg a diákokat. Sokan azonban úgy vélik, a pornót kifelejtették a listáról.
 
Charles Walker Broxbourne-i konzervatív képviselő leszögezte, hogy a jogkör túlzott előírása helyett jóval inkább a pedagógusok ítéleteire kellene hagyatkozni. McCarthy Fry azonban azt nyilatkozta, hogy a gyerekek ugyanúgy rendelkeznek emberi jogokkal, mint a felnőttek. Ezért közfelháborodást váltana ki, ha engedélyeznék a „szabad” átkutatásukat.
 
A miniszterhelyettes-asszonnyal ért egyet a tanárok jogi felkészítését végző cég is: a pornó utáni kutatás lehetősége problémákat vethet fel – állítja Peter Smith, igazgató. „Az emberi jogok betartása fontos, ám a biztonságot fenyegető helyzetekben ettől el lehet tekinteni. Az emberek szerint ilyen lehet a drog, vagy a fegyver birtoklása. De hogy a szex újságoké az lenne…?”
Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.