Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A briteknél már több mint háromszázra nőtt azon diákok száma, akiket kitiltottak az iskolából, miután kést, nem ritkán macsétát vittek magukkal az órákra.
A drog és alkoholproblémák mellett újabb kihívással kell megküzdeniük az angliai iskoláknak, az erőszak ugyanis felütötte fejét a gyerekek, mit több, a kisiskolások között is – írja a The Independent.
A félelemtől vagy hencegéstől vezérelve gyermekek ezrei szerelkeznek fel különböző, veszélyes eszközökkel a tanórákra, közülük néhány száz már kézhez is kapta oktatási intézményük elutasító határozatát, miután fegyverrel, nem utolsó sorban bozótvágó késsel jártak iskolába.
A múlt héten Észak-Londonban egy alsótagozatos általános iskolai tanulót kaptak rajta egy fémdetektor segítségével, amint vágószerszámmal próbált bejutni a tanintézetbe. Ő csupán egy abból a több mint háromszáz diákból, akit már kizártak a közoktatásból az elmúlt öt év során tiltott fegyverviselésért – jelentette az országszerte 16 évfolyamot elemző Freedom of Information Act.
A brit Országos Pedagógus Szakszervezet figyelmeztetése szerint egyre nagyobb problémává növekszik az osztálytermekbe kerülő kések esete. A szakemberek úgy vélik: országos szinten kellene regisztrálni a testi sértéseket, incidenseket, valamint a vágófegyverek miatt történő kizárásokat ahhoz, hogy a szakma meg tudja állapítani, melyek azok az érintett iskolák, ahol a diákok és a tanári kar fokozott veszélynek vannak kitéve. Mivel azonban, erről nem szívesen beszélnek az igazgatók, és úgy tesznek, mintha ez a problémakör nem is létezne, kockázatnak teszik ki az állományt és a tanulókat egyaránt.
A brit oktatási minisztérium szerint azonban a késes esetek majdhogynem elenyésző. A szóvivő elmondása szerint az intézmények vezetői megkapták a szükséges erőforrásokat ahhoz, hogy fémkeresők segítségével biztosítsák a késmentes iskolákat.
„Iskoláink alkalmasak arra, hogy különböző detektorok segítségével biztosítsák a tanárok és a tanulók épségét. Keressük a módját, hogyan terjeszthetnénk ki ezt a szűrést a drogokra és az alkoholra, vagy egyéb, csempészárura. Világos az üzenet: kés nem való az iskolába, ha mégis valaki beviszi, az bűncselekménynek számít.”
Az egyik áldozat szerint azonban az emberek túl nagy nyugalommal küldik gyermekeiket az iskolába, úgy vélik ugyanis, hogy az majdnem olyan biztonságos, mint a saját otthonuk. „Fel kellene ismerni, hogy ez koránt sincs így.”
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.