Nyílt nap a Nyugat-magyarországi Egyetemen

A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara 2009. január 9-én, pénteken délelőtt 10 órától nyílt napot tart a Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ auditóriumában

  • Eduline

A rendezvény lehetőséget kínál a középiskolás diákok és a velük érkező tanárok, szülők számára, hogy megtekintsék az egyetem mosonmagyaróvári épületeit és tájékoztatást kapjanak a 2009-ben induló

- Álllattenyésztő mérnöki

- Élelmiszermérnöki

- Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki

- Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

- Mezőgazdasági mérnöki

- Növénytermesztő mérnöki BSc képzésekről.

Az egyetem oktatói szeretettel várják az érdeklődő diákokat előzetes bejelentkezéssel az előadásokon, gyakorlatokon is

Helyszin: Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 2. 

A következő Nyílt nap időpontja: 2009. január 30. délelőtt 10 óra

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.