Romlik a magyar diákok teljesítménye

Bár a magyar diákok még mindig a világ élvonalához tartoznak a reáltárgyak terén, az utóbbi négy évben mégis sokat romlott a teljesítményük – derült ki egy 59 ország részvételével zajló felmérésből.

  • Eduline

A természettudományoknál csupán a negyedik évfolyamos diákok tudtak javítani a négy évvel korábbi eredményükön: a kilencedik helyen végeztek a felmérésen, a négy évvel ezelőtti eredményhez képest hat ponttal javult a teljesítményük.

(Részletek a Magyar Nemzet 2009. január 2-i számában)

forrás: hirtv.hu

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.