Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Vírusfilmet készít a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskola csapata a december 13-án megrendezésre kerülő nyílt napján, amelynek minden látogató szereplője lehet. Aki hallott már a gerillamarketing akcióról, tudja milyen izgalmas élmény. Akinek ismeretlen a fogalom, itt az idő, hogy képbe kerüljön. Ki tudja, még cél is lehet a marketingszakma.
A BKF hallgatói második éve készítenek vírusfilmet a hagyományosan megrendezett főiskolai nyílt napon. A tervek szerint idén a Keresztapa zenéjére készítik el a BKF kisfilmjét, amely nem létezhet a leendő felvételizők nélkül. Izgalmas programnak ígérkezik tehát a gerillamarketing akció, amelyben egy jó ötlettel bárki alakíthat a kisfilm koncepcióján, részt vehet a megvalósításban.
Természetesen a jó marketing, operatőri és vágó munkához előtanulmányok kellenek, ezért a főiskola szakvezetői tájékoztatást tartanak a filmkészítéshez szervesen illeszkedő meghirdetett szakok részleteiről.
A felvételire készülők megtudhatnak mindent az elnyerhető juttatásoktól kezdve az oktatott tárgyak listáján át a gyakorlati lehetőségekig, sőt, a hallgatói életbe is belekóstolhatnak nem is akárhogy. Nincs is annál hízelgőbb, mint egy nyerő ötlet, ami azonnal megvalósul.
Alakítsd vagy legyél szereplője te is a vírusfilmnek!
Itt láthatod a tavalyit:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.