Minden iskola kiválaszthatja a saját járványügyi szabályait
Minden iskolában - meghatározott fertőtlenítőszerrel - nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni.
Minden iskolában - meghatározott fertőtlenítőszerrel - nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni.
Sok egyetemen már javában zajlanak a tantárgyfelvételek, hamarosan elindul a kollégiumi beköltözés, gólyahét vagy jön a tanévnyitó. De mikor kezdődik az egyetem, mikor lesznek az első órák? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat nem csak elsőéveseknek.
A görög istenekről és attribútumaikról már az általánosban is tanulunk, középiskolában pedig nem csak történelemből, hanem irodalomból is előkerülhetnek. Nézzük, felismeritek-e őket három emojiból.
Az idei Nemzetközi Biológiai Diákolimpia elmaradt a koronavírus miatt, de a versenyzők összemérhették tudásukat.
Aggódnak a szülők, hogy sok lesz az ingázó, akik Ukrajnából jönnek majd át Magyarországra.
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Hamarosan kezdődik a tanév, így a nemrég alapítványi fenntartásba került Színház- és Filmművészeti Egyetem szeretné tudni, hogyan indul a közös munka és az új félév.
Dél-Koreában nem indult túl jól az iskolakezdés, ismét bezárnak az iskolák és visszatérnek a digitális oktatáshoz.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálaton ellenőrzött 21 különböző színes ceruza, tempera, krepp papír, színes rajzlap és fűzőlap mindegyike megfelelt az előírásoknak - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Kötelező lesz az orrot és a szájat elfedő maszk viselete Görögországban az iskolákban - jelentette be az ország oktatásügyi minisztere, aki a koronavírus-fertőzöttek számának megugrásával indokolta a rendelkezést.
A Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban koronavírusos megbetegedés történt.
Hamarosan véget ér a pótfelvételi eljárás, megnéztük, hogy az idei népszerű szakokon milyen ponthatárok voltak tavaly.
A koronavírus járvány és a nyári életmód jelentősen megváltoztatta mindenki alvási rutinját - hamarosan itt az idő visszaállni a megszokott kerékvágásba.
Fehéroroszországban jelenleg hatalmas tüntetések zajlanak. A választási csalással vádolt elnök ellen több százezren vonultak utcára - az események kapcsán pedig előkerült egy 2012-es South Park epizód.
Ti is belefutottatok már abba, hogy nyáron ugyan elolvastátok a kötelezőket, de mire oda jutottatok, hogy órán foglalkoznátok vele, már arra sem emlékeztetek, hogyan hívják a főszereplőt? Most összeszedtük nektek a legjobb taktikákat, hogy újraolvasás nélkül is minden részletet vissza tudjatok idézni.
Válaszolunk azoknak, akik szeretnének újraérettségizni, de nem biztosak benne, hogy ezt megtehetik-e. Összeszedtük a feltételeket.
Az Egyesült Királyság vezető orvosszakértője szerint ez komoly kérdés, ami hosszútávon sokak életét meghatározhatja.
Bár Jocó bácsinak még az előző osztályát sem sikerült rendesen elbúcsúztatnia, most mégis lelkesen készül a gólyatáborra, ahol megismerheti az új csapatot.
Egy új tanulmány szerint az iskolákban nem terjed a vírus, kevés esettel találkoztak a kutatók.
Ugyanis rájuk külön nem gondolt a kormány, amikor összeállította a tanévkezdési tervezetet - írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében.