Üzenetekkel zaklatta hallgatóját egy szegedi egyetemi oktató, vádat emeltek ellene

Zaklatás és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat egy szegedi egyetemi oktató ellen - írja a Délmagyar.hu.

  • Eduline

A lap szerint a szegedi egyetemi oktató 2016 szeptemberében barátkozott össze egyik tanítványával. Néhány hónappal később, idén év elején együtt utaztak külföldre.

Az ügyészség vádirata szerint az oktató ekkor kezdett közeledni a tanítványához, aki azonban visszautasította. Elmondta neki, hogy tiszteli és barátjaként szereti, de közelebbi kapcsolatot nem szeretne vele.

A férfi azzal fenyegette a hallgatót, hogy szerez egy fegyvert, és öngyilkos lesz, ha nem alakul ki komolyabb kapcsolat közöttük. Miután a diák nem válaszolt az üzenetekre, a tanár egyre számonkérőbben írogatott neki.

A Csongrád Megyei Főügyészség közleményében azt írták, hogy a hallgató csak azért vett részt a beszélgetésekben, mert félt, hogy még taníthatja majd az öngyilkossággal fenyegetőző oktató, akit egyébként közokirat-hamisítással is vádolnak, mert az édesanyja nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal parkolt Szegeden, a lakásához közel.

Behálózott minket, a játékszereiként bánt velünk, később mi éreztünk bűntudatot

Tizenhárom éves tanítványától nyíltan megkérdezte, lefeküdne-e vele, egy másik - mindössze tizennégy éves - diákkal pedig szexuális viszonyt folytatott az a média- és földrajztanár, akinek a másodfokú bíróság kedden enyhítette büntetését. A hvg.hu-nak volt diákjai meséltek a férfi "módszereiről". Ahogy arról beszámoltunk, enyhítette a másodfokú bíróság a diáklányokkal viszonyt folytató tanár, Sz.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.