Új rektor és új képzési rendszer a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Új rektort nevezett ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Dr. Bachmann Bálint személyében.

  • Eduline
metropolitan.hu

Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye 17 év után, alapítása óta először választott új rektort. Az új rektor Dr. Vass László munkáját veszi át, aki a Budapesti Metropolitan Egyetem 2001-es megalapítása óta, 17 éven keresztül töltötte be a pozíciót.

Dr. Bachmann Bálint 2018. októberétől tölti be rektori hivatalát, megbízatását Magyarország köztársasági elnöke október elsején, ünnepélyes keretek között adta át a Sándor-palotában.

Az új rektor érkezésével a METU új képzési rendszere, a MyBrand is bemutatkozik, melynek célja, hogy a hallgatók a képzések során megismerjék és folyamatosan monitorozzák kompetenciáikat, ezáltal pedig reális képet kapjanak saját teljesítményükről, erősségeikről és lehetőségeikről.

A diákok a képzések végén egy, a saját projektjeiket bemutató portfólióval léphetnek a munkaerőpiacra, amely a munkakeresés során kiemelheti őket a versenyből. A portfólió kialakítása és gondozása a teljes képzési időszakot átöleli, és a záróvizsgajegy részét képezi. Az új képzési módszert 2018. őszétől fokozatosan, felmenő rendszerben vezeti be az intézmény, az új rektor vezetésével.

Külföldi továbbtanulás: meglepő, de nem a tandíj jelenti a legnagyobb kiadást

Az ösztöndíjak havi 150-200 ezer forintos hozzájárulással könnyítik meg a brit, német vagy más ország egyetemeit választó diákok életét, de a külföldi tanulás még így is a magyar átlagfizetés összegét emészti fel a tandíjon felül. Országonként és intézményenként változó, hogy mennyibe kerülnek a külföldi képzések.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.